Pakson is győzött a Gyirmót

A hazaiaknál a góllövőlistát vezető Ádám Martin, a vendégeknél pedig Varga Barnabás duplázott.


A Paks házigazdaként a találkozó nagyobb részében emberhátrányban futballozva 3-2-es vereséget szenvedett a Gyirmóttól a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának első szombati mérkőzésén.

A hazaiaknál a góllövőlistát vezető Ádám Martin, a vendégeknél pedig Varga Barnabás duplázott. A Paks sorozatban három megnyert bajnoki után veszített, a Gyirmót pedig ezzel a sikerrel a téli szünet óta lejátszott három élvonalbeli találkozóján kivétel nélkül diadalmaskodott.

OTP Bank Liga, 20. forduló:
Paksi FC-Gyirmót FC Győr 2-3 (1-2)
Debreceni VSC - Mezőkövesd Zsóry FC 1-4 (1-1)

Eseménydús és izgalmas első félidőt láthatott a Fehérvári úti stadion közönsége, de a hazai szurkolóknak kevés öröme volt ebben. A Gyirmót egy jogosnak tűnő büntetővel, valamint a duplázó Varga Barnabás szemfüles találatával 25 perc alatt kétgólos előnybe került, majd épphogy összejött a szépítés a hazaiaknak, szinte azonnal emberhátrányba is kerültek, Windeckert a második sárga lapját követően kiállította a játékvezető. Fordulás után a leginkább az eredmény megtartására koncentráló vendégek egy videobírózással les miatt érvénytelenített gólig jutottak, majd még inkább visszaálltak. A Paks erőltette inkább a támadásokat, majd az utolsó negyedórához közeledve Ádám Martin megszerezte saját maga és csapata második találatát, ezzel az emberhátrány ellenére egyenlített a hazai együttes. Az utolsó 10 percben megélénkült a Gyirmót játéka, a vendégek nagyobb energiát fektettek a helyzetek kialakításába, aztán a percekkel korábban csereként beállt szlovák Denis Ventúra góljával újfent előnybe kerültek, és a lefújásig kivédekezték a paksi támadásokat.

Borítókép és képek: Patkós Imre/Sport365

Videók