Öt forduló óta nyeretlen a Honvéd

A Honvéd vendégeként nyert a Mezőkövesd.


A Mezőkövesd 2-1-re nyert a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában szombaton.

OTP Bank Liga, 18. forduló:
Budapest Honvéd FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (1-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1973 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Moutari (29., 11-esből), illetve Nagy D. (40.), Besirovic (50.)


A kispestiek rögtön a kezdés után magukhoz ragadták az irányítást, de a 15 perc után feléledő vendégek intenzív letámadásos taktikájával nem tudtak mit kezdeni. A 29. percben kezezés miatt megítélt büntetőből mégis vezetéshez jutott a Honvéd - a tizenegyest Moutari értékesítette -, ám a támadásban egyébként keveset nyújtó mezőkövesdiek Nagy Dániel találatával még a szünet előtt egyenlítettek.

A fordulást követően a hazai védelem második megingását is góllal büntették a vendégek. A helyzetet akkor is Zivzivadze dolgozta ki, a befejezés viszont Dino Besirovicé volt. A hátralévő időben térfelén zártan és fegyelmezetten védekezett a Kövesd, és mivel hiba nélkül tette, a Honvéd csupán néhány lehetőségig jutott, s egyenlíteni már nem tudtak a kapura kevés veszélyt jelentő hazaiak.

A Honvéd immár öt forduló óta nyeretlen: három döntetlen mellett másodszor szenvedett vereséget, pályaválasztóként viszont ezt megelőzően legutóbb szeptember 14-én maradt alul. A mezőkövesdiek vendégként a mostani győzelem előtt négy mérkőzésen át nyeretlenek voltak. A két együttes legutóbbi kilenc találkozóján egy hazai siker és egy döntetlen mellett hét vendéggyőzelem született.

Puskás Akadémia-Debrecen 0-0
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia és a Debrecen felcsúti mérkőzése a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában, szombaton.

Diósgyőr-Kaposvár 2-0
A Diósgyőr 2-0-ra legyőzte otthon a sereghajtó Kaposvárt szombaton, a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában.

Paks-ZTE 2-0
A Paks 2-0-ra nyert a vendég Zalaegerszeg ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában, szombaton.

Bortókép: MTI/Máthé Zoltán

Videók