Négygólos döntetlen Újpesten

Az NB I-ben szereplő Újpest FC ellen vívott felkészülési mérkőzést az MTK.


A mtkbudapest.hu írását változtatás nélkül közöljük.

Az idegenbeli mérkőzésen az első negyedóra óvatosabb játékkal telt, annak végén Pauljevic lövése mellé ment, majd Prosser szöglete volt veszélyes.

A 16. percben aztán megszereztük a vezetést: Mezei passzából Schön indult kapura, kicselezte a kapust, és négy méterről a kapuba lőtt (0-1). A játékrész közepén előbb Simon, majd Heris kísérleténél volt a helyén Varga Bence. A 22. percben aztán egyenlítettek a lila-fehérek: eladott labdából kontrázott az Újpest, Pauljevic fejezte be a támadást góllal (1-1).

Ezt követően Prosser szabadrúgását kellett védenie Pajovicsnak, majd előbbi szöglete után Fülöp fejelte a labdát a felső lécre. Pár perccel később Schön elől mentettek a hazaiak az utolsó pillanatban, akik a félidő hajrájára megszerezték a vezetést: Obinna kapott labdát a tizenhatoson belül Pauljevictől, és nem hibázott közelről - 2-1-el fordultak a csapatok.

Fordulás után azonban azonnal kiegyenlítettünk: Mezei passzolt Prossernek a tizenhatoson belülre, aki a hosszú alsóba lőtt (2-2). Negyedórával később hazai helyzet végén Varga mentett Perosevic lövését követően. Kisebb lehetőségek még mindkét kapu előtt adódtak, de újabb gól már nem született, így 2-2-es döntetlennel zárt a két fővárosi csapat.

Borítókép: mtkbudapest.hu
Forrás: mtkbudapest.hu

Videók