Mészöly Géza nagy álma, hogy újra az Újpest edzője legyen

Az álmok gyakran valósággá válnak...


Miután az Újpest hazai pályán vereséget szenvedett az újonc Gyirmót együttesétől (3-1-re kaptak ki), már csak Michael Oenning csapata nyeretlen a bajnokságban.A mérkőzés lefújása után a szurkolók magukhoz hívták a csapat játékosait és követelték, hogy vegyék le a mezt magukról.

Dunai Ede író hivatalos oldala írását változtatás nélkül közöljük.

A szombati író-olvasó találkozó díszvendége az a Mészöly Géza volt, akinek az irányításával másfél évtizede az Újpest kétszer is aranyközelbe került. Nos, Géza elmondta, hogy úgy érzi, igazságtalanul vették el tőlük a bajnoki címet, így a nagy álma még mindig nem teljesült. Ám nem adja fel:

- Csodálatos éveket töltöttem el a Megyeri úton, és noha mindenki ismeri a Vasashoz való kötödésemet, az Újpest végleg a szívembe költözött. Amikor anno kineveztek, a szurkolók a fejüket fogták, hogy mit keres itt egy Mészöly a Vasasból, hogy aztán néhány mérkőzés után felállva tapsoljanak nekünk. Magyar és legfőképpen lila szívű játékosokra építettünk, és felejthetetlen eredményeket értünk el. Nem véletlenül. A két ezüstérem csodálatosan csillogott, de én edzőként szeretnék aranyérmet nyerni. Méghozzá Újpesten. Hiszem, hogy eljön még az időm, és visszatérnek azok az évek, amikor én irányíthatom a lilákat. Talán újra telt ház lesz a Megyeri úton, és talán újra ott leszünk a legjobbak között. Ez az álmom. Márpedig az álmok gyakran valósággá válnak...

A szívünkből beszéltél Géza, mi is ugyanezt szeretnénk. És nem az utolsó helyen szégyenkezni...

Borítókép: ujpestfc.hu

Videók