Lőrinczy: Meg kell mutatnunk, hogy talpra tudunk állni

A Budafoki MTE nem tör meg.


A budafokimte.hu írását változtatás nélkül közöljük.

2013-ban a Budapest Honvéd játékosaként lett bronzérmes az élvonalban Lőrinczy Attila, aki most a bennmaradásért még versenyben lévő nevelőegyesülete ellen készül.

"A játékoskeret minősége alapján a Honvédnak nem a kiesés elkerüléséért kellene harcolnia, de bármennyire is szép emlékeket őrzök Kispestről, most csak az foglalkoztat, hogy vasárnap bebizonyítsuk: van tartása, lelkiereje a csapatunknak és talpra tudunk állni. Újra meg kell mutatnunk, hogy nem érdemtelenül töltöttük ezt a szezont az NB I-ben" -fogalmazott középpályásunk, aki a BMTE Stadionba visszatérő szurkolókról is beszélt.

"Amíg az idény elején a lelátón lehettek a drukkereink, nagyon sokat jelentett a támogatásuk. Most, az utolsó hazai mérkőzésen miattuk is szeretnénk sportemberekhez méltó módon, jó teljesítménnyel zárni" - tette hozzá Lőrinczy Attila.

A Budapest Honvéd elleni mérkőzésre a 18 év felettiek csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be. A kiskorúak kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével vehetnek részt a találkozón.

Borítókép: youtube.com

Videók