Kilencvenkilenc éves a szentély!

99 éves az Újpest stadionja.


Az ujpestfc.hu írását változtatás nélkül közöljük.

Élhetek bárhol, ide jövök haza!
Egy híján egy évszázada nyitotta meg kaput a Szusza Ferenc Stadion, vagy régi nevén a Megyeri úti Stadion, amelyet első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd tervezett. Csapatunk végleges otthona megtalálása előtt több helyszínt is hazai pályaként használt, először a Pamutgyári mezőn amely a mai Erkel Gyula utcában található meg, ám annak mérete miatt nem hitelesítették így, 1903-as bajnoki kiírásban új helyszínt kellett találni akkori vezetőinknek. Az ideiglenes megoldást a Népsziget jelentette, a legújabb pálya 1903. május 24-én avatták fel.

A népszigeti objektumot majdnem 20 évig szolgálta az Újpestet, az újpesti labdarúgókat és futballrajongókat. A korabeli újságok alapján a legmagasabb nézőszámot 1920. decemberében, az Újpest–MTK (1-0) mérkőzésen mérték, ekkor 10 ezer néző tekintette meg a találkozót. A pályát hatalmas fák vették körül, a játékteret pedig kerítés és padok övezték. A 20-as évek elején a terület tulajdonosa, a Földművelésügyi Minisztérium felmondta a bérleti díjat. Ekkor ismételten a költözés mellett döntött gárdánk vezetői kara. A ma is jól ismert stadiont, mert ez volt az első, amelyet Magyarországon ezzel a névvel illettek 1922. szeptember 17-én készült el, újpesti polgárok, vállalatok pénzéből készült el. Ez volt az első, amely vasbetonból készült, a létesítményben 200 fedett páholy és 20 ezer férőhely várta a szurkolókat. A nyitómérkőzésen az FTC csapatát fogadtuk, és mintegy 15 ezer néző előtt 2-1-es győzelmet arattunk.

Az évtizedek során több felújítás, változást is eszközöltek, ilyen volt, hogy 1925 és 1928 között kerékpárpálya futott körbe a fű körül. 1930-tól a B oldal is fedett lett. A következő nagyobb változást 1945 hozta. Sajnos ebben az évben egy hatalmas árvíz szinte elmosta a pályát. A faanyagot pedig elhordták a háború nélkülözése miatt fagyoskodó emberek. De ez az év hozta a stadion újjáéledését is. Teljesen felújították a stadiont, és hivatalosan 45 117 férőhelyesre bővítették, az 1948-as, 9-0-ás magyar győzelemmel záródó Magyarország–Románia találkozóval pedig az immáron Megyeri úti stadion nevet viselő sportlétesítmény lett Magyarország nemzeti stadionja, a válogatott otthona, amelyet egészen 1953-ig birtokolta. Ez idő alatt született a nézőcsúcs is, 1948. október 3-án a magyar–osztrák, 1949. május 8-án, szintén a magyar–osztrák, november 20-án pedig a magyar–svéd mérkőzés vonzott 50 ezer nézőt. Ebben az időszakban született a nézőcsúcs Újpest-mérkőzésen is, 1949-ben, az FTC ellen 40 ezer szurkoló zsúfolódott be a stadionba. A stadion 1948-ban a klubtól állami tulajdonba került. Az '50-es évek közepétől a klubunk a nagyobb mérkőzéseket a Népstadionban volt kénytelen rendezni, elveszítve így a hazai pálya előnyét. És a Megyeri úti stadion kapacitására sem volt szükség már kisebb csapatok ellen. Ennek megfelelően az ’50-es évek végén futópályát alakítottak ki a stadionban, emiatt a lelátókból „levágtak” egy részt, és így a kapacitás 32 ezresre csökkent.

A következő változást 1962-ben alkalmaztuk, ekkor nyitották meg a mentőbejárót a B terasz közepén. És ezzel kettévágták az addig a teljes B-teraszt elfoglaló Újpest-tábort, 1968. áprilisában, a Vasas elleni mérkőzésen elkészült a világítás. A lámpaoszlopok a lelátón belül voltak megtalálhatóak, így újabb lelátórészt kellett levágni, a kapacitás – bár ezúttal minimális mértékben – de ismét csökkent. A ’70-es években „mindössze” egy változás történt: egy vihar megrongálta a Tribün tetőszerkezetét, amit el kellett bontani. Így a megépítés óta először fedett lelátó nélkül maradt a stadion.

A ’80-as években sem költöttek sokat a stadionra. Az egyetlen említésre méltó esemény az új világítás 1989-es felavatása, ami azért vált szükségessé, hogy a régi lámpák fénye nem volt elégséges a színes közvetítésekhez, 1998-ig ismét nem történt semmilyen változás. Ekkor a klub saját pénzén felújította a VIP-páholyt, és itt a padokat székekre cserélték. 1999-ben kezdődtek el az igazán nagy átalakítások, majd végén 2001. november 15-én, a Magyarország–Macedónia (5-0) mérkőzéssel avatták fel a teljesen megújult, 13 501 ülőhellyel, exkluzív VIP-boxokkal, bőr VIP-fotelekkel, modern stadiont. Azóta két fontos változás történt a stadionban. 2003 nyarán elkészült a fejépület, és 2003. október 25-én új neve lett a stadionnak. Az Újpest FC–MTK mérkőzés óta az egykori legendánk, Szusza Ferenc nevét viseli a létesítmény.

Forrás: ujpestfc.hu
Borítókép: ujpestfc.hu

 

Videók