Kikapott a Fradi és a Vidi, őrzi első helyét a Vasas

Egyértelműen a Vasasé volt az NB I 12. fordulója, a fővárosi piros-kékek előnye már 4 pont a második helyre fellépő Haladás előtt.


Az a Haladás, amely az első félidőben dominált a Ferencváros ellen, nem elírás, három kapufát lőtt 21 perc alatt, ám hiába játszott nagyon jól a szombathelyi gárda és szürkén a Fradi, tizenegyesből mégis a fővárosi gárda juthatott volna vezetéshez a feszült mérkőzésen, ám Marco Djuricin próbálkozását Rózsa hárította.
 
A második játékrészben a Fradi volt a jobb, a Halit visszavetette Williams lecserélése, ezúttal az FTC kezdett két gyors kapufával, ám a gól csak nem akart összejönni egyik oldalon sem. A 65. percben Gaál Bálint törte meg a jeget, amelyet nem bírt sem Thomas Doll, sem a Fradi, amely Michel Nalepa és Emir Dilaver kiállítása miatt duplán megfogyatkozott, majd Iszlai Bence is betalált, így pont nélkül távozott Sopronból.  
 
Swietelsky Haladás-Ferencváros 2-0 (0-0)
Sopron, 4200 néző, v: Solymosi
 
gólszerzők: Gaál (64.), Iszlai (84.)
sárga lap: Gaál (37.), Halmosi (56.), Hegedűs (69.), illetve Leandro (16.), Djuricin (37.), Nalepa (49., 72.), Dilaver (55., 78.), Pintér (78.)
kiállítva: Nalepa (72.), Dilaver (78.)
 
Vasas–MTK
 
 
A remek iramban kezdődő mérkőzésen az MTK már a 4. percben vezetést szerzett egy angyalföldi védelmi hibának köszönhetően. A gól után a listavezető átvette az irányítást, melynek a 18. percben meg is lett az eredménye: Grgic buktatta Berecz Zsombort a büntetőterületen belül, és a tizenegyest Ádám Martin magabiztosan lőtte be a bal alsóba. Nem kellett sokat várni a következő találatra, Torghelle Sándor ismét a kék-fehéreket juttatta előnyhöz.
 
Torghelle találata után ismét gyorsan jött a válasz, egy perccel a veterán támadó gólja után Hangya Szilveszter beadása jutott el Mahir Saglik elé, aki közelről nem hibázott. Bő tíz perccel később a mérkőzés ötödik gólja is megérkezett, Saglik ismét egy Berecz beadás után – ezúttal fejjel – volt eredményes. A találkozó további részében a Vasasnak már nem volt érdeke olyan remekül kivitelezett akciókat felépíteni, mint a gól előtt, az MTK pedig nem tudott igazi nyomást helyezni az angyalföldiek kapujára, így a Vasas 3-2-re győzött.
 
Vasas FC-MTK Budapest 3-2 (3-2)
Illovszky Stadion, 3754 néző, v: Vad II
gólszerzők: Ádám (18., 11-esből), Saglik (23., 32.), illetve Vadnai (4.), Torghelle (21.)
sárga lap: Ádám (33.), Berecz (80., 89.), Kulcsár (91.), illetve Vass (42.), Vogyicska (37.), Vukmir (44.)
kiállítva: Berecz (89.)
 
DVTK–Videoton 
 
Hatalmasat küzdött a két csapat, az első félidőben rengeteg apró szabálytalanság volt mindkét oldalon, Kassai Viktornak nagyon sok dolga akadt. Az első félidőben a Videoton alakított ki nagyobb helyzeteket, de elsősorban a hatalmas küzdelem volt az, ami rányomta bélyegét az összecsapásra.
 
Térfélcsere után a hazaiak kockáztattak többet, Bognár István és Diego Vela is bátran vállalták fel a cseleket, az első gólhoz is Vela pimasz köténye kellett, ami után szabadrúgást lőhetett a DVTK, a pontrúgás pedig gólt eredményezett. A kinyíló fehérváriakat egy kontra után mattolta Elek Ákos, amivel el is dőlt a három pont sorsa, de a miskolciak még így is sereghajtók.
 
Diósgyőri VTK-Videoton FC 2-0 (0-0)
Miskolc, v.: Kassai
gólszerzők: Novothny (74.), Elek (86.)
sárga lap: Lipták (76.), Nikházi (78.), illetve Lazovic (37.), Juhász (71.), Nego (76.), Varga (87.)
 
Budapest Honvéd-Újpest
 
Az első játékrészben inkább csak a küzdelem dominált, az edzők nagyon megszervezték a középpályás védekezéseiket. A belső védőkkel sem volt gond, vagy egyéni alakításokat, vagy beadásokat blokkoltak könnyűszerrel. Fordulás után jobb és élvezetesebb lett a találkozó.
 
Lázok vezető góljánál rosszul helyezkedtek a hazaiak, persze ettől még a gólpassz és a befejezés remek volt, majd jött Lanzafame, a szokásos szabadrúgása és a szokásos gólja. A döntetlen pont igazságos.
 
Budapest Honvéd- Újpest FC 1-1 (0-0)
Bozsik Stadion, 2713 néző, v.: Andó-Szabó
Gólszerzők: Lanzafame (69.), illetve Lázok (52.)
Sárga lap: Bardhi (68.), Balogh (89.)
 
Paks–Debrecen 
 
Két ellentétes félidőt láthattunk. Az első játékrészben a Loki birtokolta többet a labdát, egy jól eltalált lövésből mégis a Paks szerzett vezetést. A fordulás után a DVSC frissen szerződtetett támadója, a szlovák Róbert Vittek csereként beszállva azonnal egyenlített. A folytatásban inkább a Paks uralta a játékot, de Csertői Aurél gárdája nem tudta begyötörni a győztes gólt. A hazaiak talán valamivel közelebb álltak a győzelemhez, de a végeredmény így is igazságosnak mondható.
 
Paksi FC-Debreceni VSC 1-1 (1-0)
Paks, v.: Szőts
gólszerzők: Bartha (13.), illetve Vittek (47.)
sárga lap: Papp (72.), illetve Vittek (92.)

Gyirmót-Mezőkövesd

Amennyiben szépen szeretnék jellemezni az első félidőben történteket, akkor fogalmazzunk úgy, hogy feszült, nagy taktikai csatát hozott a felvonás. Mindkét csapat idegesen, sok hibával játszott, jól zárta le az ellenfél elől a területeket, így csak kisebb lehetőségek adódtak. Érezhető volt, hogy mindkét mester kiválóan felkészítette a csapatát a riválisból.
 
A második játékrész még az elsőnél is rosszabbra sikerült, a csapatok továbbra sem mertek kockáztatni, alig akadt említésre méltó esemény. Sok hiba, kevés helyzet, továbbra is a küzdőszellem dominált, ám az utolsó pillanatokban Bojovics és Jancsó kapitális hibáját Ulysse Diallo használta ki, és hozott nagyon fontos három pontot a mezőkövesdi gárdának a kiegyenlített mérkőzésen, míg a Gyirmót több, mint 600 perc után kapott újra gólt a bajnokságban.  
 
Gyirmót-Mezőkövesd 0-1 
Gólszerző: Diallo (92.)
 

Videók