Kialakult a Budafok felkészülési programja

A tervek szerint Szlovéniában öt, itthon pedig két mérkőzést játszik az újonc.


Megvan az újonc Budafok labdarúgó csapatának felkészülési programja a szezon rajtjáig. Csizmadia Csaba együttese öt mérkőzést Szlovéniában, míg kettőt itthon játszik le. 

A Budafoki MTE írását változtatás nélkül tesszük közzé.

A koronavírus-járvány okozta szabályozások és beutazási korlátozások miatt a korábbiaknál is körültekintőbb és hosszabb szervezést igényelt a felkészülési program összeállítása. Mostanra csaknem teljesen kialakult, hogy augusztus közepéig, vagyis a Kisvárda elleni bajnoki rajtig mely együttesek ellen játsszunk edzőmérkőzéseket.

A NK Roltek Dob pénteki, 5-1-es legyőzése után jövő kedden, július 21-én 17 órakor az MTK Budapest lesz az ellenfelünk. A szintén Szlovéniában edzőtáborozó kék-fehérekkel szemben kétszer 60 perces erőpróba vár csapatunkra.

Két nappal később, július 23-án egy, a szlovén élvonalban szereplő riválissal mérkőzünk (NK Aluminij, NK Domžale vagy NK Triglav Kranj), július 25-én pedig a szlovén másodosztályú NK Radomije ellen lépünk pályára. A tervek szerint mindkét találkozó 18 órakor kezdődik Kranjska Gorában.

Július 27-én, 17 óra 30 perckor a szlovén másodosztály bajnoka, az FC Koper következik, szintén Kranjska Gorában.

Hazaérkezésünk után, a tervek szerint további két felkészülési mérkőzést játszunk az NB I-es szezon kezdetéig. Augusztus 5-én a horvát élvonalbeli NK Osijek, augusztus 8-án a Diósgyőri VTK lesz az ellenfél. A kezdési időpontokról és helyszínekről később tájékoztatjuk szurkolóinkat.

 

Felkészülési program, 2020 nyár

július 17. (péntek) 18:00: Budafoki MTE-NK Roltek Dob 5-1

július 21. (kedd) 17:00: Budafoki MTE-MTK Budapest (2x60 perces mérkőzés)

július 23. (csütörtök) 18:00 Budafoki MTE-NK Aluminij vagy NK Domžale vagy NK Triglav Kranj (egyeztetés alatt)

július 25. (szombat) 18:00 Budafoki MTE-NK Radomije

július 27. (hétfő) 17.30 Budafoki MTE-FC Koper

augusztus 5. (szerda): Budafoki MTE-NK Osijek

augusztus 8. (szombat): Diósgyőri VTK-Budafoki MTE

Forrás és borítókép:
 Bmte.hu

 

 

Videók