Jön az NB I 5. fordulója: Újpestre látogat a ZTE, a paksiakat fogadja a Fradi

A sereghajtók is összecsapnak, Kalmár Zsolták a mezőkövesdiek ellen győzhetnek először.


A pontveszteség nélkül éllovas Debrecen az MTK Budapestet fogadja vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában.

A DVSC hétfőn 4-1-re verte a Kisvárdát, így bizakodóan várhatja az újabb hazai erőpróbát. A fővárosiak az előző körben szerezték meg idénybeli első győzelmüket, ezzel feljöttek a tabella hatodik helyére.

A fordulót a negyedik Kecskemét és a második, eddig veretlen Puskás Akadémia párharca nyitja. A legutóbb ezüstérmes KTE egy meccsel kevesebbet játszott riválisánál.

A harmadik pozíciót elfoglaló Diósgyőr - amely csak a nyitó körben kapott ki, azóta veretlen - a Kisvárdát látja vendégül. A szombati programot a ZTE újpesti vendégjátéka zárja. Két olyan csapat találkozik, amely nem lehet elégedett az első négy fordulóban mutatott teljesítményével, illetve eredményességével: a lila-fehérek a hetedik, az egerszegiek a tizedik helyről várják a folytatást.

A címvédő Ferencváros - amely csütörtökön a Zalgiris Vilnius otthonában 4-0-s sikert aratott a Konferencia-liga-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első felvonásán - vasárnap a veretlen Paksot fogadja. A fővárosi zöld-fehérek az NB I-ben eddig csak két meccset játszottak nemzetközi kötelezettségük miatt, és egy-egy győzelemmel, illetve jelenleg a tabella alsó felében állnak.

A forduló záró akkordjaként a két nyeretlen találkozik egymással: a sereghajtó Mezőkövesd látogat az utolsó előtti helyen álló Fehérvár FC-hez.

OTP Bank Liga, 5. forduló:
szombat:
Kecskeméti TE-Puskás Akadémia FC 15.30
Diósgyőri VTK-Kisvárda Master Good 17.45
Újpest FC-ZTE FC 20.00
vasárnap:
Debreceni VSC-MTK Budapest 15.30
Ferencvárosi TC-Paksi FC 17.30
Fehérvár FC-Mezőkövesd Zsóry FC 19.30

Borítókép: Illyés Tibor

 

Videók