Jennert elküldheti a Fradi hétvégi kirohanása miatt

A sport365.hu klubhoz közeli információi szerint könnyen előfordulhat, hogy a Ferencváros vezetősége még a hét folyamán elköszön Julian Jennertől, aki a múlt hétvégi, MTK elleni örökrangadón tanúsított megengedhetetlen magatartást a pályán és azon kívül egyaránt.


Mint ismert, Jennert egy Dragan Vukmir elleni durva szabálytalanság után állította ki Andó-Szabó Sándor játékvezető az MTK elleni rangadó 55. percében.

A holland légiósnál elszakadt a cérna a piros lap felmutatását követően és előbb a játékvezetőnek ment neki, majd a kék-fehérek játékosaival is összekülönbözött. Ezt követően a levonuláskor folytatta a balhézást és kis híján a Fradi pályaedzőjének, Máté Csabának is nekiment, Eisemann László masszőrnek kellett beráncigálnia az öltözőfolyosóra, ahol a hírek szerint egy ajtó bánta Jenner dühét.

Nem ez volt az első eset, hogy Jennernek gond akadt a magatartásával, ám vélhetően ezúttal komoly eltiltásra számíthat az MLSZ részéről.

A sport365.hu úgy tudja, a Ferencváros vezetősége megelégelte Jenner viselkedését és a holland szélső hiába számít a keret egyik legjobb játékosának tudása alapján, könnyen lehet, hogy ennek ellenére a klub megválik a légióstól.

Információink szerint a kenyértörésre még a héten sor kerülhet, ám ez több mindentől függ. Egyrészt a klubvezetés mérlegelni fogja a helyzetet a Fegyelmi Bizottság döntésének ismeretében, másrészt egy egyoldalú szerződésbontás nyilvánvaló kötelezettségeket is ró a zöld-fehérekre, akik azonban súlyos fegyelmi vétségre hivatkozva találhatnak kiskaput ebben a tekintetben.

Mindenesetre az biztosnak tűnik, hogy Jennerrel asztalhoz ül majd a Fradi vezetősége, hogy átbeszélje a kialakult helyzetet és az is borítékolható, hogy a holland játékos nem ússza meg büntetés nélkül a történteket.

Természetesen azonban az is benne van a pakliban, hogy Jenner megússza az ügyet egy súlyos büntetéssel a klub részéről és kap még egy esélyt a zöld-fehéreknél. 

 

 

Videók