Ikszelt a Rákóczi a román élvonal újoncával

A Kaposvári Rákóczi felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a másodosztályú román bajnokságban legutóbb a második helyen végző, így az élvonalba feljutó Sageata Navodari ellen.


A rakoczifc.hu beszámolója szerint a román élvonal újoncának edzője a korábban a Haladásban és Debrecenben is futballozó Selymes Tibor. 

Prukner László vezetőedző összességében elégedett volt a látottakkal néhány apróságot leszámítva.

"Ezen a héten más típusú edzésmunkát végeztünk, mint az ezt megelőző időszakban, és a hosszú buszozás is megviselte a csapat tagjait. Az első félidő, néhány hibától eltekintve, jó mérkőzést hozott. Ellenfelünk egy hét múlva már bajnoki találkozót játszik, nekünk még két hetünk van a kezdésig, és remélem, sikerül hasznosan eltölteni az előttünk álló napokat." – mondta a rakoczifc.hu-nak Prukner László vezetőedző.

LABDARÚGÁS
Felkészülési mérkőzés:
Sageata Navodari (román) - Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (0-1)
Bécs
Rákócz FC: I. félidő: Posza (Rusák, 46.) – Okuka (Földes, 57.), Kovács O. (Vrucina II., 46.), Addo, Jánvári (Zámbó, 46.) – Pavlovic (Bőle, 46.), Babic (Böjte, 60.), Balázs (Albert, 46.), Thiam – Haruna (Luka, 70.), Vrucina (Markus, 60.)
Gólszerzők: N'doye, illetve Pavlovic (3.)

Videók