Idegenben továbbra is a Kisvárda a legjobb

A szabolcsiak 10 emberrel is jobbnak bizonyultak a ZTE-nél.


A Kisvárda a 66. perctől emberhátrányban játszva 2-1-re nyert a Zalaegerszeg otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén.

Agresszívebben kezdett a vendégcsapat, s miután Szépe - kissé indokolatlanul - buktatta Bumbát a tizenhatoson belül, az alapvonal közelében, korán tizenegyeshez jutott.

A büntetőt Viana értékesítette magabiztosan (majd gólörömért, mezlevételért sárga lapot kapott), s a folytatásban is a Kisvárda akarata érvényesült.

A hazaiak az első félidőben nem tudtak veszélyes helyzetet kidolgozni.
A második játékrész is egy gyors várdai góllal indult, s miközben a vendégek szervezetten védekeztek, kontrákból próbáltak további veszélyt teremteni az ellenfél kapuja előtt.

A hazaiak némileg váratlanul szépítettek, s miután Viana könyöklésért megkapta a második figyelmeztetését és a kiállítás sorsára jutott, emberelőnyben támadhattak az egyenlítésért.

A hajrában beszorították riválisukat, de újabb találatot már nem sikerült szerezniük.

A szabolcsi csapat rendelkezik a legjobb idegenbeli mérleggel az NB I-ben, eddigi hat meccséből csak egyet veszített el, négyen pedig győzni tudott: korábban a Honvéd, az Újpest és a Mezőkövesd vendégeként is megszerezte a három pontot.

OTP Bank Liga, 10. forduló:
ZTE FC-Kisvárda Master Good 1-2 (0-1)

gólszerzők: Koszta (64.), illetve Viana (11., tizenegyesből), Navratil (52.)
sárga lap: Viana (12., 66.), Hej (40.), Datkovic (68.), Dombó (84.)
kiállítva: Viana (66.)

Borítókép: kisvardafc.hu

Videók