Hiába a nagy gól, nyert a tavalyi ezüstérmes

Székesfehérvári siker az újonc Budafok otthonában.


A MOL Fehérvár FC 4-1-re győzött az újonc Budafoki MTE otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.

A fehérváriak a mostani szezonban első alkalommal nyertek, egyben megszakították idegenbeli nyeretlenségüket, ami öt bajnoki meccs óta tartott. A fővárosiak először veszítettek az új idényben.

A két csapat első élvonalbeli találkozója a mezőnyben kiegyenlített játékot hozott az első félidőben, de a várakozásoknak megfelelően a vendégek voltak kezdeményezőbbek, igyekeztek minél több támadást vezetni. A fehérváriak több ígéretes helyzetet is kialakítottak, a házigazdák pedig ellenakcióik végén távoli lövésekkel veszélyeztettek, így az ivószünetig küzdelmes, ugyanakkor élvezetes futballt láthatott a közönség. A rövid játékmegszakítást követően némileg töredezettebbé vált a játék, majd a Budafok védelmének hibáját kihasználva Loic Nego szerzett vezetést egy kipattanó labda értékesítésével. A folytatásban sem változott a játék képe, de újabb gól nem született. A szünetben lecserélték Hangya Szilvesztert, a fehérváriak védőjét, akit Marco Rossi szövetségi kapitány - Korhut Mihály helyett - behívott a magyar válogatott keretébe, ám az első félidőben meghúzódott a combhajlítóizom a bal lábában, így aligha csatlakozhat hétfőn a nemzeti együtteshez.

A második felvonás elején is a Fehérvár támadott többet és veszélyesebben, mégis a fővárosiak voltak eredményesek: egy szabadrúgást követően a csereként beállt Skribek Alen kapáslövése az egyenlítést jelentette. Nyolc perccel később - Loic Nego második góljával - visszavették a vezetést a vendégek, majd egyre fokozódó fölényüket kihasználva a csereként beállt Nikolics Nemanja fejesével eldöntötték a meccset.

A hajrában szorosabbá tehette volna az állást a Budafok, amelynek több ígéretes kísérlete is volt, ám a lövések célt tévesztettek, vagy Emil Rockov kapus védett bravúrral. A végeredmény Ivan Petrjak állította be a 91. percben, miután sarokkal talált a hazaiak hálójába.

OTP Bank Liga, 3. forduló:
Budafoki MTE-MOL Fehérvár FC 1-4 (0-1)

 
 


Fotó: MOL Fehérvár FC/Facebook

Borítókép: budafokimte.hu

Videók