Ferencváros-Paks rangadó, nehéz feladat előtt a kiesőjelöltek

A bajnoki cím szempontjából fontos rangadót rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga hét végi 27. fordulójában: a címvédő és listavezető Ferencváros vasárnap a második helyen álló Paksot fogadja.


A fővárosi zöld-fehérek úgy állnak az élen ötpontos előnnyel, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint Tolna vármegyei riválisuk. Ez azt is jelenti, hogy ha a vasárnapi találkozón az FTC nyer, akkor hat fordulóval a zárás előtt nyolc pontra nő a Paks hátránya, ami hamarosan 11 pont lehet, a címvédő ugyanis jövő szerdán pótolja majd be a Diósgyőr elleni, korábbról elhalasztott mérkőzését.

Hét közben mindkét együttes továbbjutott a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjéből, igaz, a paksiak szerda este túlórára kényszerültek a másodosztályú Vasas otthonában. Bognár György vezetőedző csapata a 2-2-vel zárult rendes játékidőt követően a ráadásban három gólt szerzett, így 5-2-es sikerrel jutott a négy közé. A Ferencváros ezzel szemben kilencven perc alatt aratott 2-0-s győzelmet Miskolcon, amellyel búcsúztatta a Diósgyőrt.

A Ferencváros és a Paks párharcában az örökmérleg fővárosi fölényt mutat, ugyanakkor a Tolna vármegyei csapat pályaválasztóként tavaly áprilisban és decemberben legyőzte fővárosi riválist, mégpedig mindkétszer 3-2-re. Idegenben legutóbb 2022 februárjában nyert a Paks az FTC ellen, azóta a bajnokságban kétszer, a kupában egyszer szenvedett vereséget a Groupama Arénában.

Ami a többi találkozót illeti: a sereghajtó Mezőkövesdre nehéz feladat vár a harmadik pozíciót elfoglaló Fehérvár otthonában, de a szintén kieső helyen álló Kisvárdának sem ígérkezik könnyűnek a dolga a Diósgyőr vendégeként. A negyedik Debrecenhez a hatodik MTK látogat majd szombat este, míg az ötödik Puskás Akadémia az előző idényben ezüstérmes, most csak nyolcadik Kecskemét vendége lesz vasárnap. A forduló péntek esti nyitányán alsóházi találkozót rendeznek Újpesten, a kilencedik helyezetthez a tizedik Zalaegerszeg látogat.

OTP Bank Liga, 27. forduló:

péntek:
Újpest FC-Zalaegerszegi TE FC 20.00

szombat:
Fehérvár FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.15
Diósgyőri VTK-Kisvárda Master Good 16.30
Debreceni VSC-MTK Budapest 19.30

vasárnap:
Ferencvárosi TC-Paksi FC 14.45
Kecskeméti TE-Puskás Akadémia FC 17.30

(Borítókép: A gólszerző Stjepan Loncarnak (k), a Ferencváros játékosának gratulálnak csapattársai, Kenan Kodro (b) és Katona Bálint (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a mezőkövesdi városi stadionban 2024. március 31-én. MTI/Czeglédi Zsolt)

Videók