Egyedül a Fehérvár tudott otthon nyerni az NB I 5. fordulójában

A Kaposvár Debrecenből, a Paks Mezőkövesdről, míg a Budapest Honvéd Újpestről hozta el a három pontot. A ZTE és a Felcsút döntetlent játszott egymással.


A labdarúgó NB I 5. fordulójának szombati mérkőzései:
ZTE-Puskás Akadémia FC 1-1
 
Az első 15-20 perc eseménytelen mezőnyjátékkal telt, ezután azonban megélénkült a meccs, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek. Öt percen belül aztán két gólt is láthatott a közönség, de amíg az egyik oldalon Radó találatát les miatt érvénytelenítették, addig a cseh Vanecek sikeres lövésével előnybe kerültek a vendégek. A folytatásban is sok volt a helyzet, és a zalaegerszegieknek - megérdemelten - még a szünet előtt összejött az egyenlítés büntetőből.
 
Fotó: www.ztefc.hu
 
A fordulást követően az első említésre méltó esemény a frissen igazolt Stieber Zoltán beállása volt, a válogatott szélsőt - aki sok évnyi légióskodás után most debütált az NB I-ben - nagy tapssal köszöntötték a hazai drukkerek. A másik oldalon is pályára lépett egy válogatott játékos, Gyurcsó Ádám, és a két futballista becserélésével az iram is megélénkült, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Bár a második félidő jóval eseménydúsabb volt, mint az első, újabb gól már nem esett, ezzel mindkét csapat szezonbeli első döntetlenjét játszotta.
 
Debreceni VSC-Kaposvári Rákóczi FC 0-1
 
Ünnepi pillanatok előzték meg a találkozót: tíz évvel ezelőtt jutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe a DVSC, miután Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban 2-0-ra győzött a bolgár Levszki Szófia ellen. A stadion kivetítőjén egy összeállítás idézte fel a Loki menetelését, a kezdőrúgást pedig az akkori csapat egyik kedvence, Adamo Coulibaly végezte el. Debreceni támadásokkal kezdődött a mérkőzés, egy szögletet követőn mégis az újonc kaposváriak jutottak előnyhöz. A hazaiak szinte végigtámadták az első félidőt, több hatalmas helyzetük is volt, gólt azonban nem tudtak szerezni. 
 
Fotó: www.dvsc.hu
 
A második játékrészben tovább fokozta a nyomást a DVSC, a Kaposvár csak ritkán lépte át saját térfelét. A Loki egymás után alakította ki a helyzeteket, de a legnagyobb lehetőségeket is kihagyta, háromszor pedig Pogacsics hárított bravúrral. A DVSC három megnyert mérkőzés után kapott ki, az újonc Kaposvár pedig négy vereséget követően először ünnepelhetett győzelmet. 
 
MOL Fehérvár FC-Kisvárda 3-0
 
A mérkőzés elején a Fehérvár lépett fel támadólag, mégis a Kisvárdáé volt az első nagy gólhelyzet Kovácsréti Márk kapufájánál.
A folytatás is hasonló forgatókönyv alapján zajlott: a Vidi birtokolta többet a labdát, míg a vendégek voltak veszélyesebbek a kapura.
A félidő vége felé fokozta a nyomást a hazai csapat és az első magyar bajnoki találkozóján pályára lépő, észak-macedón Visar Musliu fejesgóljával megszerezte a vezetést.
 
Fotó: www.molfehervarfc.hu
 
Fordulást követően növelte előnyét a fehérvári gárda, Georgi Milanov is fejjel volt eredményes. Kétgólos hátránya ellenére sem adta fel a Kisvárda, mezőnyfölényük azonban meddőnek bizonyult.
Az utolsó negyedórába érve eldöntötte a mérkőzést a Fehérvár, Armin Hodzic szerzett gólt: ő is fejesből talált a vendégkapuba.
 
Újpest FC-Budapest Honvéd FC 2-3
 
A mérkőzés első helyzetéből a 4. percben vezetést szerzett az Újpest - a héten szerződtetett Feczesin volt eredményes -, amelyre a Honvéd hat perccel később válaszolt.
A gyors egyenlítéstől a házigazdák megtörtek, a vendégek lendülete viszont megmaradt. A Honvéd mezőnyfölényhez jutott, és két helyzetét gólra váltva megérdemelten fordított a félidő közepén.
A szünet előtti hajrában magához tért az Újpest, de hiába támadott és akadtak helyzetei, nem tudta csökkenteni a különbséget.
 
Fotó: www.ujpestfc.hu
 
A hazaiak a második félidő elején is irányítottak, a kispesti kapus, Tujvel azonban kifogott rajtuk, 15 perc elteltével pedig pár kontra erejéig kijött a szorításból a vendégcsapat. Az Újpest gyorsan rendezte azonban sorait, de hiába támadott, a kapura a lefújásig nem jelentett veszélyt, csupán Lanzafame öngóljával jutott közelebb ellenfeléhez már a ráadásban.
A Honvéd négy vereség után először nyert a bajnoki szezonban, így egy pontra megközelítette a szintén visszafogottan kezdő Újpestet.
Utóbbiak a kispestiek ellen a legutóbbi tíz mérkőzésükön egy győzelem és hat döntetlen mellett harmadszor szenvedtek vereséget.
 
Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 0-2
 
Az első félidőben a hazaiak voltak aktívabbak, mégis paksi vezetéssel vonulhattak el a szünetre a felek. Hiába a kövesdiek hét kapura lövése, a vendégek egyetlen próbálkozásból a félidő derekán előnybe kerültek, igaz, némi könnyebbséget jelentett számukra, hogy tizenegyesből adódott lehetőségük bevenni a hazai kaput.
 
Fotó: www.paksifc.hu
 
Fordulás után nem sokáig vesztegették az időt a Tolna megyeiek, Hahn öt perc elteltével ezúttal akcióból, fejjel is eredményes volt, így a Paks előnye kétgólosra nőtt.
A vendégek a folytatásban is sikerrel tartották távol kapujuktól a kettős cserével felfrissített riválist, és összességében megérdemelten vitték el a három pontot Mezőkövesdről. 
 

Videók