Csercseszov: Nem ez volt a legjobb mérkőzésünk...

Ennek ellenére a következő fordulóban akár bajnokok is lehetnek a zöld-fehérek!


 Csapata hatékonyságát dicsérte Sztanyiszlav Csercseszov, a listavezető Ferencváros vezetőedzője, miután 3-2-re legyőzték a házigazda Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának hétfő esti rangadóján.

"Volt egy-két kérdőjel a mérkőzés előtt és alatt, Tokmac kisebb sérüléssel küzdött, majd a meccsen Kovacevic is megsérült. Ezt menedzselnünk kellett úgy, hogy ne veszítsük el a játékunkat - nyilatkozta az M4 Sportnak az orosz szakember. - A fiúk szuperül megvalósították, amit kértem. Nem ez volt a legjobb mérkőzésünk, de nagyon hatékonyak és okosak voltunk. Az Újpest jó passzban van, önbizalommal telve játszhatott, ráadásul otthon és ellenünk mindent beleadott. De még egyszer mondom, megvalósítottuk, amit elterveztünk, nagyon örülök, hogy nyertünk."

Az FTC a következő fordulóban, szombaton a Kisvárdát fogadja úgy, hogy már tudni fogja, mit játszott pénteken este a második helyen álló Kecskemét.

"Az eredmény ismeretében akár le is zárhatjuk a versenyfutást - mondta ezzel kapcsolatban Csercseszov. - De hangsúlyozom: egy győzelmet nem elég csak megrendelni, fel kell készülni és keményen meg kell dolgozni a sikerért. Meglátjuk, a sérültek közül kikre számíthatok, de remélem, egy nyerő csapatot tudok majd pályára küldeni."

Az Újpestet irányító Nebojsa Vignjevic először is gratulált a Ferencvárosnak a győzelemhez, de szerinte a saját játékosait is elismerés illeti.

"Úgy gondolom, hogy nagyon jó mérkőzést játszottunk és hatalmas köszönet a szurkolóinknak, akik végig töretlenül bíztattak bennünket. Sajnálom, hogy nem sikerült behúznunk ezt a mai meccset - fogalmazott. - Az első félidőt nagyon jól kezdtük, de hiányoztak a megfelelő befejezések, a kapu előtt hiányzott az önbizalom, a magabiztosság. A második félidőt aztán pontosan úgy kezdtük, ahogy nem akartuk, lassúak voltunk, kezdtek kiütközni a fáradtság jelei, elkezdtünk területet veszteni, egyre könnyebben adtuk el a labdát. A Ferencváros nagyon veszélyes csapat, a magyar bajnokság legjobb csapata, kiváló kvalitású játékosokkal, ha esélyt adunk nekik, azt kőkeményen megbüntetik. Bosszantó a végeredmény, úgy érzem, a teljesítményünk alapján legalább egy pontot megérdemeltünk volna."

A zöld-fehérek egymás után a harmadik győzelmüket aratták, és kilenc pontra növelték előnyüket a második helyen álló Kecskeméttel szemben, így akár már a következő fordulóban bebiztosíthatják sorozatban ötödik, történetük 34. bajnoki címét.

Fotó: MTI

Videók