Bejelentés: eldőlt Király Gábor sorsa

Egy másik szombathelyi válogatott jövője is téma volt ma a vasiaknál.


 A Szombathelyi Swietelsky-Haladás a hivatalos honlapján jelentette be, hogy csütörtök kora délután meghosszabbította nyáron lejáró szerződését Király Gábor és Bosnjak Predrag. A 108-szoros kapus és az egyszeres válogatott védő egyaránt 2019. június 30-ig írt alá.

 

„A szerződéstervezet már egy ideje előttem volt, szerettem volna megvárni míg a sérülésemből teljesen felépülök és látom a klub jövőbeli elképzeléseit. Minden összeállt, csütörtökön  elérkezettnek láttam az időt, hogy aláírjuk a kontraktust – írta Király Gábor a hivatalos oldalán. – 2019 nyaráig köteleztem el magam nevelőegyesületemhez, így a 2015-ös hazatérésem utáni két éves szerződést plusz két évvel meghosszabbítottuk. A lehetőség most is ott lesz, hogy ha úgy hozza az élet, szezon közben is abbahagyhatom a játékot. Örülök, hogy újabb két évig szolgálhatom a Haladást és a jubileumi 25. bajnoki szezonomat zöld-fehér mezben játszhatom!”

 

„Már januárban elkezdtük a tárgyalásokat, és mondhatom, könnyen sikerült megegyeznünk – mondta a 31 éves Bosnjak Predrag a Haladás honlapjának. – Az események a csütörtöki edzés után gyorsultak fel, amikor Tóth Miklós ügyvezető szólt, ha gondolom, aláírhatjuk a papírokat. Jól érzem magam a csapatban, a klubban is mindenki rendes, s emellett jól érezzük magunkat a városban is – ami egy plusz számomra. Szóval semmi okom nem volt a váltásra, ráadásul épül a stadion is, biztosan öröm lesz benne futballozni. Remélem, az elkövetkező évek valamelyikében dobogós helyen végzünk a csapattal.”

 

Storck reagált a Fradi edzőjének a kemény vádjaira " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Ahogy azt korábban jeleztük, Thomas Doll a Ferencváros edzője élesen kritizált Bernd Storckot, a magyar válogatott szövetségi kapitányát, miután a zöld-fehérek két játékosa is sérülten érkezett vissza a nemzeti csapat edzőtáborából. Bernd Storck szövetségi kapitány, amint tudomást szerzett a nyilatkozatról, felhívta Thomas Dollt telefonon, s a beszélgetés során a két szakember tisztázta a félreértéseket.

Videók