Az Újpest FC biztosította bennmaradását

Nem tudta legyőzni az Újpestet, még nehezebb helyzetbe került a DVTK.


A bennmaradásért küzdő, utolsó előtti Diósgyőr hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának csütörtöki nyitómérkőzésén.

A több alapemberét nélkülöző kupadöntős fővárosi csapat ezzel biztosította élvonalbeli tagságát, a DVTK viszont - amely az előző három mérkőzését megnyerte - akár már ezen a hétvégén kieshet.

OTP Bank Liga, 32. forduló:
Diósgyőri VTK-Újpest FC 0-0

Nem túl nagy iramú játékkal, kevés helyzettel telt el az első negyedóra. Egy-egy távoli lövés jelentett némi veszélyt, a támadásvezetésekből azonban hiányzott az ötlet és a dinamika mindkét oldalon. A folytatásban is többnyire a mezőnyben folyt a játék, egyik csapat sem vállalt nagy kockázatot, így pedig nem volt esély komolyabb gólszerzési lehetőség kialakítására. A 40. percben viszont több csel és passz is sikerült a hazaiaknak, nagy helyzetben azonban Polgár, majd Vanecek nem találta el a labdát. Zoran Zekic vezetőedző megpróbálta felpörgetni a hazai csapatot, hármat cserélt a második félidőre. Mezőnyfölénybe került a DVTK, érződött, hogy nagyobb szüksége van a győzelemre, mint ellenfelének, ezzel együtt nem sok esély nyílt a diósgyőri gólszerzésre. A hajrára eleredő esőben elkeseredetten támadott a hazai együttes, de nem tudta begyűjteni a három pontot, így már nem a saját kezében van a sorsa.

Borítókép/Fotók: MTI/Vajda János

Videók