Az Újpest elmozdult a kiesőzónából

A lila-fehérek három meccs óta veretlenek.


Az Újpest 3-1-re nyert a vendég Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A találkozó előtt a lila-fehérek egykori játékosára, a négy évvel ezelőtt fiatalon elhunyt Lázár Bencére emlékeztek a csapatok.

Az első félidőben - ahogy a lelátón helyet foglaló Marco Rossi szövetségi kapitány is láthatta - az Újpest játszott fölényben és egy szép támadás végén a 36. percben előnybe került. A lila-fehérek színeiben második fellépésén másodszor volt eredményes Budu Zivzivadze, aki két korábbi magyar csapata, legutóbb a Fehérvár, most pedig a Mezőkövesd ellen is betalált.

Az első játékrész utolsó percében egyenlített a Mezőkövesd, az egyik újpesti védő teljesen feleslegesen, viszont a VAR-nak köszönhetően tökéletesen láthatóan taszította hátba Drazicot, a büntetőt pedig Cseri értékesítette.

A fordulást követően támadásban maradt az Újpest, Zivzivadze pedig néhány perc után újra betalált. A csatár formáját látva talán neki kellett volna vállalnia a Croizet által kiharcolt büntetőt is, a labdához azonban Beridze állt oda, Tordai viszont hárította a gyenge próbálkozást.

Az Újpest nem állt vissza őrizni az eredményt, hajtott az újabb gólért, amely végül a 85. percben a csereként pályára lépő Bjelos szépségdíjas megmozdulása révén érkezett meg, amivel eldöntötte a három pont sorsát.

A lila-fehérek három mérkőzés óta veretlenek, legutóbbi két találkozójukon begyűjtötték a három pontot, így elmozdultak a kiesőzónából.

OTP Bank Liga, 22. forduló:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 3-1 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, 2606 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Zivzivadze (36., 53.), Bjelos (85.), illetve Cseri (45., 11-esből)
sárga lap: Croizet (30.), Beridze (32.), Onovo (74.), illetve Lukic (27.), Bilali (49.), Kis (72.)

Újpest FC:
Banai - Pauljevic, Kutrumpisz, Kuusk, Antonov - Csongvai, Onovo - Croizet (Yahaya, 92.), Mitrovic (Bjelos, 78.), Beridze (Boumal, 88.) - Zivzivadze

Mezőkövesd Zsóry FC:
Tordai - Farkas D., Lukic, Bilali, Vadnai - Besirovic (Ikenne-King, a szünetben), Qaka (Granecny, 73.), Karnyickij - Cseri, Drazic (Vutov, 86.), Babati (Kis, a szünetben)

Borítókép: Facebook.com/Újpest Fc

 

Videók