Az Újpest elérte a célját, Prukner "döntetlenszagot" érzett - edzői nyilatkozatok

Az Újpest 1-0-s Kaposvár elleni győzelme után Marc Leliévre a mutatott játékkal ugyan nem volt teljesen elégedett, de a győzelemnek örült. Prukner László szerint csapata rászolgált volna a döntetlenre.


Marc Leliévre, Újpest:

"A célunk a győzelem volt, az pedig sikerült, de azt el kell ismernem, hogy a játékunk lehetett volna jobb. Az ellenfelünk nagyon szervezetten játszott, nem tudtunk annyiszor feltörni a védelmüket, ahányszor szerettük volna. Ezzel együtt is azt érzem, hogy közelebb álltunk a 2-0-hoz, mint az 1-1-hez, de nem voltunk elég hatékonyak. A Debrecen és a Ferencváros ellen jobban tudtuk játszani a saját játékunkat, ez most annyira nem sikerült, de mint mindig, ma is győzelemre játszottunk és végül a három pontot sikerült is itthon tartani. Vaszke (Dusan Vasziljevics – szerk. ) gólját nem kell kommentálni, mindenki látta, önmagáért beszélt."

Prukner László, Kaposvári Rákóczi:

„Régen jártam már erre, bár akkor sem termett számomra sok babér... azért őrzök pár szép emléket is a Megyeri útról. A mai meccsen úgy érzem, hogy egyenrangú partnerei voltunk az Újpestnek, de néhány rossz egyéni döntés miatt nem tudtunk pontot szerezni. Nem azért jöttünk ide, hogy pont nélkül menjünk haza, három-négy csatárral is támadtunk a végén, de ez sem volt elég a pontszerzéshez, ekkor pedig az Újpest már nagyon veszélyes kontrákat tudott vezetni. Pavlovics gólját szabályosnak éreztem a kispadról, de még nem láttam a visszajátszást, viszont azon kívül is volt olyan helyzetünk, amelyet ki kellett volna használnunk, gondolok például Waltner fejesére. Mindennel együtt úgy érzem, hogy egy pontra rászolgáltunk volna.”

 

Videók