A sereghajtó legyőzésével folytatta remek sorozatát a Puskás Akadémia

Sorozatban ötödik meccsüket nyerték meg.


A Puskás Akadémia hazai pályán 2-1-re legyőzte a sereghajtó Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombat esti mérkőzésén, sikerével pedig átvette a vezetést a tabellán.

Az első fél órában a vendégek voltak jobbak, a mezőnyjátékban is ellenfelük fölé nőttek és helyzetből is többet tudtak kialakítani. A szünet előtti hajrában feljavult a felcsútiak játéka, már nemcsak szabálytalanságokkal, hanem veszélyesebb támadójátékkal is felhívták magukra a figyelmet.

A gól nélküli első félidő és a szünet után nagy lendülettel kezdett bele a folytatásba a Puskás Akadémia, amely öt perc elteltével meg is szerezte a vezetést. Az előny birtokában a hazaiak átadták a kezdeményezés lehetőségét az Újpestnek, amely sorra dolgozta ki a helyzeteket, de a felcsúti kapuban Markek Tamás bravúros védésekkel akadályozta meg, hogy a lila-fehérek egyenlítsenek.

Az utolsó percek eseménydúsan teltek, előbb ugyanis a ráadás első percében a hazaiak, majd az utolsó pillanatban a vendégek rúghattak tizenegyest, utóbbit hosszas videobírózás után ítélte meg a játékvezető. A büntetők közül mindkettőt értékesítették, így a három pont a felcsútiaknál maradt.

A felcsúti együttes így már hat bajnoki meccs óta veretlen és sorozatban öt győzelemnél jár, míg a fővárosi lila-fehérek három veretlenül megvívott összecsapás után kaptak ki ismét a bajnokságban.

OTP Bank Liga, 12. forduló:

Puskás Akadémia FC-Újpest FC 2-1 (0-0)

Felcsút, v.: Berke
gólszerzők: Baluta (49.), Kozák (91., 11-esből), illetve Beridze (98., 11-esből)
sárga lap: Spandler (24.), Van Nieff (27.), Gera D. (35.), Kozák (75.)

Puskás Akadémia FC:
Markek - Szolnoki, Spandler, Stronati, Nagy Zs. - Plsek, Baluta (Puljic, 91.), Van Nieff (Favorov, 78.) - Gera D. (Corbu, 56.), Kozák (Bakti, 91.), Slagveer (Csirmaz, 78.)

Újpest FC:
Banai - Kastrati (Viana, 78.), Kutrumbisz, Diaby - Csongvai, Katona, Mack, Antonov - Mitrovic - Beridze, Kone (Tallo, 52.)

Borítókép: Facebook.com/Puskás Akadémia

 

Videók