A második játékrészben már hátradőlhetett a Ferencváros

A zöld-fehérek egy félidő alatt lerendezték a Mezőkövesdet.


A listavezető Ferencváros magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a vendég Mezőkövesdet a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának vasárnapi játéknapján, így a címvédő továbbra is veretlen a bajnoki idényben.

A kezdés után a Ferencváros ragadta magához az irányítást, de csak lehetőségekig jutott, és vezető gólja előtt közvetlen Dibusznak kellett mentenie Berecz veszélyes lövését.

Az abból induló kontra végén viszont Nguen, majd öt perccel később Boli is eredményes volt, így a hazaiak kedvükre átengedték a területet a kapura kevés veszélyt jelentő vendégeknek, gyors akcióikból pedig rendre zavart keltettek. Még a szünet előtt Meszhi begyűjtötte a második sárga lapját, majd az első két találatnál gólpasszos Uzuni háromra növelte a különbséget.

A második félidő első eseményeként Haratin büntetőjét védte Szappanos, aki percek alatt két újabb bravúrt mutatott be. Beszorult a létszámhátrányban lévő vendégcsapat, pedig a Ferencváros visszafogott tempót diktált. A Mezőkövesd képtelen volt támadni, játékosai hamar elveszítették a labdákat, az FTC-nél viszont pontatlanok voltak a befejezések, így hiába a sok helyzet, az eredmény nem változott.



A bajnokságban a Ferencváros pályaválasztóként 58 találkozó óta nem talált legyőzőre, ebben az időszakban a 47. győzelmét aratta. A sereghajtó Mezőkövesd egymást követő hatodik fordulóban maradt nyeretlen, ezeken ötödször szenvedett vereséget.

OTP Bank Liga, 10. forduló:

Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC 3-0 (3-0)

gólszerzők: Nguen (15.), Boli (20.), Uzuni (45+1.)
sárga lap: Sigér (34.), Dvali (49.), illetve Meszhi (3.)
piros lap: Meszhi (44.)

Borítókép: fradi.hu

 

Videók