A Diósgyőr idegenben, a Honvéd hazai pályán győzött

A Diósgyőr a Paks ellen, míg a Honvéd a Kaposvár ellen remekelt.


A Diósgyőr 2-1-re győzött a Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának szombati játéknapján, ezzel a mostani idényben először szerzett pontokat idegenben.

A DVTK eddig mind a négyszer kikapott vendégként, mostani sikere pedig azt jelenti, hogy már nincs idegenben nyeretlen csapat az NB I-ben. A DVTK 11 bajnoki meccs után győzött ismét idegenben, legutóbb februárban, a MOL Fehérvár FC vendégeként tudott nyerni.

A Paks saját közönsége előtt harmadszor, egymás után másodszor kapott ki.

Az első félidőben többet birtokolta a labdát a Diósgyőr, amely viszonylag korán vezetést szerzett, és a szünetig irányította is a játékot. A hazaiak csupán három kapura lövéssel próbálkoztak, de a gólszerzéshez nem jártak közel.

A fordulás után nagy lendülettel kezdett a Paks, amely előbb helyzetig, majd egyenlítésig jutott, az öröm azonban nem tartott sokáig, négy perccel később ugyanis tizenegyest kapott a DVTK. A vendégek így újra előnybe kerültek, és a lefújásig már nem engedték ki a kezükből a győzelmet.

Szintén az OTP Bank Liga tizedik fordulójában a Budapest Honvéd 2-0-ra győzte le a vendég Kaposvári Rákóczit.

A 16. percben vezetéshez jutott az aktívabb Honvéd: Hegedűs buktatta Gazdagot a tizenhatoson belül, a büntetőt Lanzafame értékesítette. A passzív kaposváriakkal szemben támadásban maradt a házigazda, amely a 34. percben duplázta meg előnyét: Moutari a tizenhatoson belül úgy cselezte magát ziccerig, hogy három vendégvédőt fektetett el.

Meggyőzően és Batik lécen csattanó fejesével kezdett a második félidőben a Honvéd, amelyből továbbra is leginkább Lanzafaméval gyűlt meg a bajuk a kaposváriaknak. Az olasz támadót jobbára csak szabálytalanság árán tudták megállítani. A 60. perc tájékán elfogyott a lendület a fővárosi csapatból, melynek játékosai akkor több technikai hibát követtek el. Így már a kaposváriak támadásai is eljutottak a hazai tizenhatosig, helyzetük azonban nem adódott a vendégeknek. Ellentétben a kontrázó kispestiekkel, akik azonban nem tudták már növelni a különbséget, bár Lanzafame a 80. percben 20 méterről leadott bombájánál ismét csak a léc mentette meg a vendégeket a góltól.

A Honvéd három vereséget és egy döntetlent követően először nyert házigazdaként a bajnoki szezonban. A sereghajtó Rákóczi hatodik idegenbeli mérkőzésén ötödször kapott ki.

OTP Bank Liga, 10. forduló:

Paksi FC-Diósgyőri VTK 1-2 (0-1)
Paks, v: Kassai
gólszerzők: Könyves (59.), illetve Ivanovski (14.), Iszlai (65., tizenegyesből)
sárga lap: Poór (21.), Szabó J. (38.), Könyves (50.), Lenzsér (63.), illetve Korbély (52.), Tamás M. (71.)

Paks:
Rácz - Osváth, Lenzsér, Poór, Szabó J. - Simon Á. (Kecskés, 57.), Papp K. - Balogh B., Fejős (Remili, a szünetben), Könyves - Hahn (Báló, 87.)

DVTK:
Danilovic - Polgár, Brkovic, Karan, Tamás M. - Márkvárt, Iszlai - Sesztakov, Rui Pedro (Vági, 85.), Korbély (Prosser, 62.) - Ivanovski (Hasani, 44.)


Budapest Honvéd FC-Kaposvári Rákóczi FC 2-0 (2-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2543 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Lanzafame (16., - 11-esből), Moutari (34.)
sárga lap: Csiki (36.), Fodor (42.), Nagy T. (49.), Szakály A. (56.), Ádám (61.)

Honvéd:
Tujvel - Batik, Kamber, Lovric - Uzoma (Kovács N., 87.), Gazdag, Vadócz (Kesztyűs, 76.), Nagy G. (Banó-Szabó, 69.), Aliji - Lanzafame, Moutari

Kaposvár:
Pogacsics (Slakta, 37.) - Vachtler, Hegedűs (Ur, a szünetben), Nagy T., Fodor - Nagy J., Szakály A. - Nagy R. (Bíró, 73.), Balázs, Csiki - Ádám

Borítókép: GettyImages

Videók