A Forma-1 utánpótlás-nevelésében elkövetett hibáiról beszélt Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi elnöke.
"Sok tehetséges pilóta van, aki sosem tudta igazán megmutatni magát" – nyilatkozta a 80 éves volt sportvezető, aki 1993 és 2009 között állt a FIA élén.
"Leginkább azt bánom, hogy kudarcot vallottam abban, hogy kiépítsek egy olyan rendszert a gokarttól egészen az F1-ig, amely egy egyszerű család számára is hozzáférhető."
A brit sportdiplomata közölte, ez úgy lett volna megvalósítható, ha új sorozatokat hívnak életre, melyek végén elérhetővé vált volna a Forma-1-es szuperlicenc a pilóták számára.
"Ez komoly ellenállásba ütközött volna, de akkor is meg kellett volna tennem" – ismerte be.
Pályafutása legjobb döntésének Mosley azt tartotta, hogy rávette a tiltakozó autógyárakat a szigorúbb biztonsági intézkedésekre és ütközési tesztekre.
"Ez az elmúlt bő húsz évben több tízezer életet mentett meg" – tette hozzá.
Borítókép: Peter Macdiarmid/Getty Images