Madridi derbi újratöltve – ezt ígéri a szerda a Bajnokok Ligájában

Négy nyolcaddöntős párharc visszavágójával folytatódik szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája.
Amelynek az első felvonásán a Bajnokok Ligája címvédő Real odahaza egygólos előnyt szerzett az Atléticóval szemben.
A legutóbbi 12 szezonban immár hatodszor kerül szembe egymással a két együttes a nemzetközi porondon. Ezekből ötször a Real került ki győztesen. Beleértve a 2014-es és 2016-os finálét.
Az Atlético eddig 13 olyan európai kupapárharcot vívott meg, amelynek első felvonását elvesztette idegenben, de 12 alkalommal végül továbbjutott a visszavágón.
A Real Madridnak ez a 63. olyan európai párharca, amelynek első meccsét megnyerte hazai környezetben, s ez lehet most az 50. alkalom, amikor a visszavágót követően is ünnepelhet.
A két vezetőedző, Carlo Ancelotti (Real Madrid) és Diego Simeone (Atlético Madrid) eddig 27-szer került szembe egymással. Az olasz mester tíz, argentin kollégája kilenc győzelmet aratott, nyolc döntetlen mellett.
A másik három szerdai párharc közül kettő már jó eséllyel eldőlt.
Nem kérdés, hogy az Arsenal ott lesz a negyeddöntőben, hiszen 7-1-re nyert múlt héten a PSV Eindhoven otthonában.
Minden bizonnyal az Aston Villának sem jelent gondot otthon megőriznie a Club Brugge vendégeként megszerzett kétgólos előnyét.
A Lille és az előző idényben döntős Borussia Dortmund párharcának visszavágója döntetlenről indul.A francia együttes bízhat a hazai pálya előnyében, hiszen ebben a szezonban már a Real Madridot, a Sturm Grazot és a Feyenoordot is legyőzte otthon.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
Lille (francia)-Borussia Dortmund (német) 18.45 (az első mérkőzésen: 1-1)
Aston Villa (angol)-Club Brugge (belga) 21.00 (3-1)
Atlético Madrid (spanyol)-Real Madrid (spanyol) 21.00 (1-2)
Arsenal (angol)-PSV Eindhoven (holland) 21.00 (7-1)