Nemzetközi labdarúgás

Madrid királya, akinek egy after shave-es üveg is besegített – A megvehetetlen futballisták, 10. rész

Iker Casillas 1981. május 30-án született Madridban. Az 1990-91-es szezonban került a Real Madrid utánpótláscsapatához. Már 1997. november 17-én, mindössze 16 évesen egy Rosenborg elleni BL-meccsen felkerült az első csapat keretébe, de a nagycsapatban való bemutatkozására csak 1999-ben került sor. A következő idényben már végérvényesen kiszorította Bodo Illgnert a kezdőcsapatból. 2000-ben, a Valencia elleni BL-döntőn ő lett a legfiatalabb kapus, aki győzni tudott a sorozatban.
 
""
 
A 2001-02-es szezonban látványosan visszaesett a formája, César Sánchez kiszorította őt a kezdőcsapatból, és gyakorlatilag az egész szezonban ő védett. A BL-döntőn, a Leverkusen ellen azonban César megsérült, így neki kellett beállnia. Több nagy védést bemutatva hálálta meg a lehetőséget, és ismét BL-győztes lett.
 
A 2002-03-as idény végén második bajnoki címét ünnepelhette, miután a Real nagy csatában, mindössze két ponttal megelőzte a Real Sociedadot. Az ezt követő időszak, hasonlóan a klubhoz, kevésbé volt sikeres a pályafutásában, A 2002-03-as szezon óta a csapat az elvárásokhoz képest mindössze két bajnoki címet szerzett (2006-07, 2007-08). Utóbbi szezonban szerezte meg Casillas pályafutása első Zamora-díját, vagyis átlagban ő kapta a legkevesebb gólt a spanyol bajnokságban. 
 
""
 
2008. február 14-én ő és a klub másik ikonja, Raúl is szerződést hosszabbítottak, Raúl 2011-ig, Casillas pedig 2017-ig. Amennyiben utolsó szezonjukban legalább harminc mérkőzésen játszanak, szerződésük automatikusan egy évvel meghosszabbodik. Casillas kivásárlási ára egyébként 113 millió font. 2010 nyarán Raúl a német Schalke együtteséhez igazolt, így ez már értelemszerűen csak Casillasra vonatkozik.
 
2009 februárjában beállította, és azóta meg is döntötte Paco Buyo rekordját, vagyis ma már ő a legtöbbször pályára lépő kapus a Real Madrid történetében. A 2009 nyári átigazolási időszak alatt sokan pletykáltak a Manchester City érdeklődéséről, azonban a klub szerint a kisebbik manchesteri csapat hivatalos ajánlatot nem tett a klasszis hálóőrért. A másik manchesteri alakulat, a United is érdeklődött iránta, ez azonban még annyira sem bizonyult komolynak, mint a City érdeklődése. Korábban más Premier League-klubok is szerették volna leszerződtetni, azonban Casillas hűséges szeretett klubjához. 
 
""
 
A tavali idényben, immár José Mourinho irányítása alatt összesen két mérkőzést hagyott ki, az egyik az Espanyol elleni volt, amikor már a második percben a kiállítás sorsára jutott, a következő fordulóban pedig eltiltása miatt nem játszhatott. 
 
Válogatottbeli bemutatkozására 2000-ben került sor, az Európa-bajnokságon már csere volt Santiago Cañizares mögött. Eredetileg a 2002-es vb-n is csere lett volna, azonban Cañizares egy elég valószínűtlen sérülést szenvedett, miután a torna előtt nem sokkal egy eltört after shave-üveg egy szilánkja megsértette a nagylábujját. A 2004-es Eb selejtezőin számolt vele a mindenkori szövetségi kapitány először kezdőként. A kontinenstronán a spanyolok már a csoportkörben kiestek, itt is mindhárom meccsen kezdő volt. A 2006-os világbajnokságon a a spanyolokkal, mint az egyik titkos esélyessel számoltak. A megálljt a nyolcaddöntő, valamint a Zinedine Zidane vezette francia válogatott jelentette a hispánoknak.
 
Mivel Raúl a 2006-os vb után már nem szerepelt a válogatottban, Casillas kapta meg a csapatkapitányi karszalagot. A 2008-as Eb volt az első nagy torna, ahol csapatkapitányként szerepelhetett. A negyeddöntőben elévülhetetlen érdemei voltak a továbbjutásban, ugyanis az olaszok elleni meccsen a tizenegyespárbaj során Antonio di Natale és Daniele de Rossi büntetőjét is kivédte, végül a spanyolok 4–2-re nyerték a büntetőpárbajt, és a végső győzelmet is megszerezték, és Casillas lett az első kapus csapatkapitány, aki magasba emelhette az Európa-bajnoki trófeát. 2009. szeptember 5-én, a Belgium elleni 5–0 győzelem alkalmával beállította Zubizarreta legtöbb gól nélküli meccs-rekordját. Jelenleg 125 válogatottsággal büszkélkedhet, nála többször csak Andoni Zubizarreta húzhatta magára a spanyol címeres mezt. 
 
""
 
A 2010-es, Dél-afrikában megrendezett vb-n ismét csapatkapitánya volt a nemzeti csapatnak. A tornán mindössze két gólt kapott, mindkettőt a csoportkörben, előbb Svájc, majd Chile ellen.
 
A kieséses szakaszban, a negyeddöntőben Paraguay volt az ellenfél. A spanyol csapat nem játszott jól, olyannyira, hogy Paraguay tizenegyest kapott egy lerántást követően. Óscar Cardozo büntetőjét Casillasnak sikerült megfognia, és később a spanyolok David Villa révén megszerezték a győzelmet. Az elődöntőben Portugáliát sodorta a spanyolok útjába a sors. Casillas ekkor sem kapott gólt, Spanyolország pedig Villa erősen vitatott góljával jutott tovább.Az elődöntőben Németország ellen kellett kivívni a továbbjutást. Casillas itt több fontos védést bemutatva ismét gól nélkül zárt, Spanyolország pedig Carles Puyol góljával jutott a fináléba. A döntőt a spanyolok Hollandia ellen vívták. 
 
A rendkívül durva mérkőzésen Casillas kétszer is százszázalékos ziccerben akadályozta meg Arjen Robbent a gólszerzésben. A győztes gólt végül Andrés Iniesta szerezte meg a 116. percben. A torna végeztével ő kapta a legjobb kapusnak járó Aranykesztyű-, más néven Jasin-díjat. Casillast 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben egyaránt a világ legjobb kapusának választották meg, 2010. október 29. óta pedig ő a Bajnokok Ligájában a legtöbb meccsen pályára lépő kapus. 2010-ben megkapta a legkiemelkedőbb nemzeti sportolónak járó díjat a társadalmi és a sportban nyújtott teljesítményéért, a "Provincia de Guadalajara"-t, Guadalajara önkormányzatától.
 
""
 
A Real Madrid élő legendája pályán nyújtott produkciója mellett a magánéletben is példamutató életet él, számtalanszor vett és vesz részt különböző jótékonysági eseményeken. 2008 májusában például részt vett a X. Bölcs Alfonz Egyetem által rendezett szolidaritás hetén, amelynek bevételét a harmadik világ hátrányos helyzetű gyerekeinek az oktatására fordították az UNICEF közreműködésével.
 
2008 júliusában az ONG Plan International España egyik kampányának főszereplőjeként meglátogatta Peruban a Cuzco megyében lévő falvakat, különösen Patabambát, ahol aktívan tevékenykedett, ugyanis játszott egy focimeccsett a környéken élő gyerekekkel 3800 méter magasságban, Emilio Butragueño, az ONG kuratóriumi tagja társaságában.
 
Casillas Sara Carboneróval, egy televíziós műsorvezetővel és sportújságíróval él együtt. A 26 éves hölgyet 2009-ben a világ legszexisebb sportriporternőjének választották. A Real kapusa a 2010-es vb-döntő megnyerése után kellemetlen helyzetbe hozta barátnőjét, miután villáminterjúját követően élő adásban csókolta meg szíve választottját, aki meg is hökkent a spontán csóktól.