AtlétikaParis 2024

Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

Luterán Petra nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett a T47-es kategória távolugró számában pénteken a párizsi paralimpián.

Ezúttal jóval barátságosabb körülmények fogadták a sportolókat az atlétikai versenyek helyszínén, mint egy nappal korábban, amikor zuhogott az eső. Száraz pályán, napsütésben és kissé hűvös időben, de kellemes hőmérsékletben lehetett versenyezni.

A 400 méteren negyedik Luterán Petra (T47) idén világbajnoki bronzérmet szerzett távolban, s a mostani döntőt is jól kezdte. Elsőre 5,63 méterre repült, ezzel az első sorozat után a második helyen állt a három éve, Tokióban harmadik, vb-címvédő ecuadori Kiara Rodriguez mögött. Másodikra 5,53, harmadikra pedig egyéni csúcs, 5,81 következett, így a verseny második felét ezüstérmes pozícióban kezdhette Luterán.

Rodriguez mellett sokáig a kétszeres címvédő, vb-ezüstérmes új-zélandi Anna Grimaldi volt a legnagyobb riválisa, aki a negyedik sorozatban 5,75-öt ugrott. A magyar atléta ekkor és a következő körben sem tudott javítani (5,62; 5,66). Az utolsó sorozat aztán nagy izgalmakat hozott, 5,76-os ugrásával a dán Björk Nörremark bejelentkezett az éremre, s miután Grimaldi belépett, biztossá vált a magyar ezüstérem. Luterán aztán az utolsó ugrásával megkoronázta addigi teljesítményét, ugyanis 5,85-tel újabb egyéni rekordot ért el, és megérdemelten ünnepelhette élete első paralimpiai érmét.

A számot paralimpiai rekorddal (6,05) Rodriguez nyerte, aki a mezőnyben egyedüliként tudta átlépni a hatméteres határt.

A tíz éve, a nankingi ifjúsági olimpián magasugrásban negyedik Luterán Petra már abbahagyta a versenyzést, amikor két éve, egy közlekedési balesetben elvesztette a bal alkarját. Ezután kezdett újra atletizálni, és parasportolóként visszatért a pályára. Férjével az Egyesült Államokban él, de a felkészülést tavasz óta Magyarországon végezte edző-édesapja, Luterán László irányításával.

A tanulásban akadályozott szegedi ikerpár, Biacsi Ilona és Bernadett az 1500 méteres síkfutás döntőjében állt rajthoz a Stade de France-ban. A testvérpár tagjai közül Ilona büszkélkedhet a jobb eredményekkel, nyolc éve, Rióban ezüstérmes volt a paralimpián, négyszer pedig – idén is – harmadikként ért célba a vb-n.

Ezúttal egyikük sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, hamar leszakadtak az élbolytól, s végül Ilona hetedik, Bernadett pedig nyolcadik helyen ért célba.

A számot – sorozatban negyedszer – a világcsúcstartó lengyel Barbara Bieganowska-Zajac nyerte.

Eredmény, női T47, távolugrás:

1. Kiara Rodriguez (Ecuador) 6,05 m

2. LUTERÁN PETRA 5,85

3. Björk Nörremark (Dánia) 5,76