Nemzetközi labdarúgás

Luis Enrique ezt várja Mbappétól a Dortmund elleni visszavágón!

Roppant fontos és nehéz mérkőzés vár a Paris Saint-Germainre a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ugyanis 1-0-s hátrányból várja a csapat a Borussia Dortmund elleni visszavágót. Az odavágón több helyzete és két kapufája is volt a francia csapatnak, de gólt nem sikerült szereznie és a gárda legnagyobb sztárja, Kylian Mbappé eltűnt a mezőnyben. Az első mérkőzésen az egyre jobb formában lendülő Jadon Sancho vitte el a show-t, viszont most a világbajnok támadónak is mutatnia kell valamit és ezt várja tőle a PSG edzője, Luis Enrique is.

"Nem azt kérem egy csatártól, hogy a középpályán küzdjön a labdáért, pláne nem Kyliantól. Támadja a veszélyes területeket, a kapu előterében próbáljon minél többször labdához érni, és ez nehéz. Tudom, hogy nagyon szerettek róla beszélni én pedig ezt megszoktam már. Az ellenfelünk pedig nyilván készül erre, nem fogják engedni, hogy a tizenhatoson környékén mozgolódjon, az lesz a tervük, hogy a felezővonal után ő már ne igazán jusson szóhoz, ne érjen labdához" – mondta Enrique.

 

Kylian Mbappén nagy teher lehet kedd este, viszont mindezek ellenére önbizalomtól duzzadva várja a Dortmund elleni összecsapást. „Persze, hogy van rajtunk nyomás, a BL-döntő a tét, ami a futball egyik legnagyobb fináléja. Küzdeni fogok a csapatomért, s úgy érzem, ledolgozzuk majd a hátrányt és remélem, sikerül kiharcolnunk a továbbjutást" – mondta a francia világbajnok támadó, aki ebben a Bajnokok Ligája idényben 11 meccsen 8 gólt szerzett.

(Borítókép: Facebook / Paris Saint-Germain)