Luis de la Fuente szerint nem igaz, amit az FC Barcelona állít
A spanyol szövetségi kapitány szerint ellentmondott a katalánok állításainak. Luis de la Fuente szerint nem azt történt, amit a Barca illetékesei mondanak
A Barcelona és a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség között két ok miatt élesedett ki a helyzet. Az egyik Lamina Yamal kérése, miszerint a játékos nem akart elmenni a válogattt edzőtáborába sérülése miatt. Ezt azonban elsőre Luis de la Fuente visszautasította. A második ok Dani Olmo sérülése.
Spanyolország szombat este 2-0-ra legyőzte Grúziát, annak ellenére, hogy számos játékosára nem számíthatott az Európa-bajnok.
Dani Olmo is ebbe a kategóriába tartozik. A Barcelona futballistája a csapat mind a két októberi mérkőzését ki kellett, hogy hagyja. Sőt az összetartáson összeszedett sérülése miatt lehet, hogy a Barca-Real rangadóval is ugyanígy jár.
A történet pedig meglehetősen ellentmondásos.
Az FC Barcelona szerint a középpályása izomfáradtsággal utazott el a válogatotthoz. Amit jeleztek is szakmai stábnak. Azonban ennek ellenére Olmo teljes értékű edzésmunkát végzett és talpsérülést szenvedett.
Ezt a kijelentést azonban most Luis de la Fuente, a spanyol válogatott kapitánya cáfolta.
„Dani tökéletes állapotban volt, nem kaptunk semmilyen orvosi jelentést a Barcelonától, és csak egy kis kellemetlenséget érzett. Egész héten nem edzett, azt gondolva, hogy jobban lesz. De végül a kellemetlenség fokozódott, és az egészsége és biztonsága érdekében úgy döntöttünk, hogy elhagyja a csapat táborát.” -nyilatkozta a kapitány.
„Ha biztosak lettünk volna benne, hogy kockázatmentesen játszhat, ahogy mindig is tesszük, akkor maradt volna.”
Korábban az FC Barcelona 3-4 hét kihagyásról beszélt, de egyelőre ez még nem biztos. A klub orvosi stábja hétfőn elvégzi saját vizsgálatait.
Olmo sérülése a lehető legrosszabbkor jött, figyelembe véve, hogy két hét múlva esedékes a csapat látogatása a Santiago Bernabéuba.
Ha Luis de la Fuente által említett kellemetlenségről van szó, akkor talán már ott lehet Olmo.
Ami viszont biztos, hogy a kapitány és a Barcelona „üzengetése” folytatódni fog.