Kép forrása: Maria Gracia Jimenez/Soccrates/Getty Images

A Barcelona továbbra is azon dolgozik, hogy a nyári átigazolási időszak végéig rendezze keretét és megkönnyítse a játékosregisztrációkat.

A távozók között ismét felmerült a 19 éves Héctor Fort neve, aki Xavi idején még nagy reményekkel robbant be az első csapatba, ám Hansi Flick irányítása alatt csak epizódszerep jutott neki.

Az előző szezonban minden sorozatot figyelembe véve 21 mérkőzésen lépett pályára. Ezeken azonban „csak” négy alkalommal kezdett. Játékpercei alig érték el a hétszázat, átlagosan tehát bő félóra jutott neki. 

Frusztráltságának nyíltan hangot is adott, ami érthető okokból nem nyerte el Hansi Flick és a stáb tetszését. A német tréner az idei szezonban Eric Garcíát képze

Az ifjú hátvéd iránt a spanyol Sport szerint a West Ham United mutatja a legkomolyabb érdeklődést, és a játékos nyitott is lenne a váltásra – de csak kölcsönben, vásárlási opció nélkül, mivel Fort továbbra is Barcelonában képzeli el a jövőjét.

A kölcsönszerződéssel mindkét fél nyerhetne: Fort pályafutása új lendületet kaphatna, miközben a katalánok is könnyítenének anyagi helyzetükön.

Fort alternatívái

Amennyiben nem sikerül megállapodni a kalapácsosokkal, úgy a fiatal szélső védő a Mallorcában, a Comóban, vagy az Evertonban is kiköthet, hiszen mindhárom klub monitorozza helyzetét.

A következő napokban várhatóan pont kerül az ügy végére.