Vízilabda

London 2012: végre nyerni tudott olimpiai címvédő pólócsapatunk

""

A válogatott honlapja, a www.vlv.hu keddi beszámolója szerint Kemény Dénes alakulata a mérkőzés felénél még egygólos hátrányban volt, ám a harmadik negyedben hétszer talált a tengerentúliak kapujába, ezzel el is döntötte az összecsapást.

A mérkőzés legeredményesebb magyar játékosa, Kiss Gergely négy gólt szerzett.

A magyar válogatott szerdán még egy mérkőzést játszik Kanada csapatával, majd másnap utazik haza.

Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a válogatott honalpjának nyilatkozott a találkozó után.

"Döcögve indult a meccs, a további sok munka látszott a csapaton, mert itt még jobbak az edzésfeltételek, mint Amerikában voltak, úgyhogy ezt kihasználjuk. A mérkőzéen elkövetett hibákat megpróbáljuk kiküszöbölni, nyilvánvaló nehézség volt, hogy nagyon sokat védekeztük emberhátrányban és túl sokszor akadtak meg a támadásaink támadófault miatt, ezen is dolgoznunk kell majd." 

VÍZILABDA

Nemzetközi válogatott felkészülési mérkőzés

Kanada-Magyarország 9-13 (2-0, 1-2, 3-7, 3-4)
A magyar góldobók:
Kiss G. 4, Biros, Hosnyánszky 2-2, Steinmetz Á., Hárai, Vámos, Varga Dénes, Szivós