Olimpia 2016

London 2012: Magyarország az ötödik helyen áll a Forbes éremtábláján

""

Az amerikai gazdasági magazin arról számolt be: a Medals Per Capital weboldal a klasszikus olimpiai éremtáblázat mellé három alternatív listát is készített. Az első az ország lakosságát tekintve az egy főre jutó ötkarikás érmek szerint állít fel sorrendet, itt Magyarország összesen nyolc éremmel az előkelő hatodik helyen áll, hiszen 1 245 250 főre jut egy érem. Ezen a listán az első helyezett a négy érmet szerzett Szlovénia, ahol 514 385 emberre jut egy medál, a második a hét érmet elnyert Új-Zéland, ahol 633 231 lakosra jut egy medál, míg a harmadik a szintén négy éremmel büszkélkedő Jamaica, ahol 676 456 lakosra jut egy-egy medál.

A második lista is az érmeket és a népességet veti össze, ám az előbbieket különböző mértékben veszi figyelembe: egy aranyérem négy, egy ezüst kettő, egy bronz medál pedig egy pontot ér. Az így kialakult – és a pillanatnyi helyzetet tükröző – rangsorban Magyarország még előrébb, az ötödik helyen áll: a négy arany, egy ezüst és három bronz 21 pontot jelent, így nálunk 474 380 lakosra jut egy pont. A lista első három helyén ugyanazok állnak, mint előzőleg, csak más sorrendben: Jamaica 11 ponttal az első – itt 245 984 lakosra jut egy pont –, a második a nyolcpontos Szlovénia pontonként 257 192 lakossal, a harmadik pedig a 16 ponttal rendelkező Új-Zéland, ahol 277 038 lakosra jut egy pont.

Az utolsó alternatív éremtábla értékelésében az alacsony GDP-vel bíró és sok érmet nyerő országok állnak az élen. Ennek megfelelően Moldova az első érmenként 3,50 milliárd dollárral, Jamaica a második medálonként 3,77 milliárd dollárral, és Mongólia került a harmadik helyre érmenként 4,28 milliárd dollárnyi GDP-jével. Magyarország ebben a rangsorban a tizenegyedik, nyolc éremmel, érmenként 17,5 milliárd dollárral.