Olimpia 2016

London 2012: Liu Hszangot Nagy-Britanniában kezelik

Liu a londoni olimpia keddi 110 méteres gátfutó versenyén sérült meg, amikor az első gátnál elesett, és elszakadt az Achilles-ína. Ennek ellenére megtette a távot fél lábon ugrálva, majd a célba beérve a magyar atléta, Baji Balázs várta, és ünnepeltette bicegő versenytársát. A kínai gátfutó sérülése annyira súlyos volt, hogy tolókocsiban kellett elhagynia a stadiont, majd azonnal kórházba szállították.

"http://thebiglead.fantasysportsven.netdna-cdn.com/wp-content/uploads/2012/08/liu-xiang-china-fail-olympics-.jpg"

A kínai csapat egyik tagja a BBC-nek elmondta, hogy a Liu-t kezelő szakorvos több híres sportolót műtött már, köztük David Beckhamet is, így az athéni olimpiai bajnok jó kezekbe került a brit szakember személyében.

A tavalyi világbajnok ezüstérmes Liu-nak nem ez az első ilyen sérülése, hiszen a pekingi olimpián is Achilles-ín sérülés miatt adta fel a versenyzést pár másodperccel a kezdés előtt.