Olimpia 2016

London 2012: Ligetinek túl nagy falat volt a világbajnok

""
   
A vb-ötödik, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes magyar a 120 kilósok kategóriájában került szembe a fehérorosz Alekszej Semarovval, aki 2011-ben, Isztambulban diadalmaskodott a világbajnokságon. Korábban egyszer már találkoztak, méghozzá jó két esztendeje, s akkor Semarov szoros küzdelemben győzött.
   
Londoni csatájukat a 23 éves, 192 centis Ligeti kezdte aktívabban négy centivel alacsonyabb, és csaknem hét évvel idősebb ellenfelével szemben, de egy bebillentésből Semarov szerzett két pontot, elvíve az első menetet.
   
A második két percben Ligeti majdnem kitolta a szőnyegről az oroszból lett fehéroroszt, ugyanakkor riválisa mögékerüléssel vezetéshez jutott. Semarov még tusveszélyes helyzetbe is hozta a magyart, aki innen kivágta magát, ám fordítani nem tudott. Kitolással egy pontot kapva szépített ugyan 2-1-re, de Semarov a második menetet is megnyerte, s továbbjutott.
   
Ligeti akkor folytathatja szereplését a vigaszágon, ha legyőzője bejut a döntőbe.