Olimpia 2016

London 2012: Köszönetet mondtak a kerékpáros életét megmentő orvosnak

""

Trott koraszülöttként jött világra, ráadásul úgy, hogy összeomlott a légzése. Hat és fél héten keresztül inkubátorban feküdt, ennek az időszaknak a legelején került sor az életmentő műtétre.

"A doktorban volt minden bizodalmam. Úgy operálta a lányomat, hogy közben inkubátorban feküdt. Laura még egy napos sem volt, amikor be kellett csövezni a tüdejét, hogy kapjon oxigént" – mondta az 50 esztendős Glenda Trott.

Az 50 kilós súlya miatt csak "Zsebrakétának" becézett Laura Trott – az első női bringás, aki egy olimpián két számban is diadalmaskodott – szintén kiemelte, hogy sokat köszönhet gyermekorvosának, akire jó szívvel emlékszik vissza a szülők elmondásai alapján.