Olimpia 2016

London 2012: Kazi Tamás kiesett 800 méteren

""

A 27 éves futó a harmadik futamban többek között a világbajnoki ezüstérmes szudáni Abubaker Kakival együtt rajtolt. A hét futamból az első három-három helyezett mellett a további három legjobb időt elérő folytathatta szereplését a középdöntőben.

Az idei eredményeket tekintve Kazi futamában hatan is jobb idővel rendelkeztek nála, így leginkább taktikai versenyben és jó hajrában reménykedhetett. A 2009-es és a tavalyi világbajnokságon is elődöntős Kazi igyekezett tartani a lépést a többiekkel, az élen a szudáni futó diktálta a tempót. A célegyenesbe a magyar atléta a hatodik helyen fordult, s innen nem tudott előrébb jönni, 1:47.10 perccel, idei legjobbjával ért célba. Ez az idő azonban kevés volt a továbbjutáshoz.

"Ennyi volt benne" – összegzett a sportpályafutását labdarúgóként kezdő Kazi. – "Sajnos nem tudtam olyan állapotba kerülni, hogy továbbjutásra esélyes legyek, de egy olimpián természetesen megpróbáltam azért mindent. Ismertem a futamot, tudtam, hogy iramot fogunk menni, egy jó időben reménykedtem. A végén, az utolsó 100-150 méteren, ahol nemzetközi szinten a 800 méter elkezdődik, nem tudtam ritmust váltani."