London 2012: Karbonszálas íjak, volfrám végű nyílvesszőkkel

"Amikor az íjászat 1972-ben olimpiai sportág lett, még faíjak voltak. Az ötkarikás játékokra való visszatérés gyorsította fel technológiát. Ma már többnyire alumíniumból, karbonból és habgumiból készítik" – mondta el Benoit Dupin, a Francia Íjász Szövetség technikai igazgatója.

A fa eltűnése azonban nem teszi pehelykönnyűvé az íjat: mintegy 4 kilót nyom, és az íjásznak kiváló fizikai kondícióra van szüksége, hogy a lövés pillanatában mozdulatlanul tartsa.

Az íjnak három része van: a középső markolat, a két szár és a stabilizátorok. Az íjászok a szárak kiválasztásával "hangolják" az eszközt a saját stílusokhoz.

"Minden íjat a versenyző húzáshossza szerint állítanak be. A húzáshossz az a feszültség, amely az íjban az ín meghúzásakor keletkezik. Ami fontos, az az íjban kialakított feszítőerő" – mondta a technikai igazgató.

Az íjak legfontosabb jellemzője a feszítőerő. A férfiak átlagosan 50 font (mintegy 25-26 kiló), a nők pedig 40 font (mintegy 20 kiló) feszítőerőt képesek kifejteni.

Egy versenyíj 3-4000 euróba (1,1-1,4 millió forint) kerül, az ár nem sokat változott, a nyílvesszőkkel ellentétben: egy tucat volfrám végű nyílvessző ára 500 euró (139 ezer forint).

"A kilövéskor a nyílvessző deformálódik. Ha gyenge íjat választ valaki, rugalmas nyílvesszőre, ha pedig erősebb íjat választ, merevebb nyílvesszőre van szüksége" – mondta a technikai igazgató.

A cél tehát a minél nagyobb feszítőerő elérése, hogy felgyorsítsák a nyílvesszőt: 280 kilométer/órás sebességnél a nyílvessző kevésbé tér el a röppályától, és a becsapódásnál csökkenti az íjász által elkövetett kisebb hibákat.