Olimpia 2016

London 2012: harmadik olimpiájára készül a Hirling, Varga duó

Dani Zsolt, az EDF Démász Szeged VE vezetőedzője, a  könnyűsúlyú kétpárban szereplő kettős trénere a felkészülésről tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a Maty-ér ideális helyszín, hiszen a sportolók itt tökéletesen a munkára tudnak koncentrálni, semmi sem vonja el a figyelmüket. Az utóbbi években főként az utánpótlás-neveléssel foglalkozó szakember közölte, Hirling Zsolt és Varga Tamás hatalmas tapasztalattal rendelkező sportolók – a két korábbi olimpiai szereplés mellett világ- és Európa-bajnokságot is nyertek korábban – ezért a 2011 ősze óta folyó közös munka során elsősorban az evezésüket kellett "kisimítani" és harmonikussá tenni. 

""

Varga Tamás – bár korábban hat esztendőn át volt Hirling Zsolt társa – tavaly Galambos Péterrel kísérelte meg a kvótaszerzést. Székely Balázs szövetségi kapitány szavai szerint bár mindent megtettek, egyszerűen nem ment úgy a hajó, ahogy kellett volna. A vasárnap 34. születésnapját ünneplő Varga Tamás tavaly októberben ült újra egy hajóba régi társával, aki ezt megelőzően fél évet Kenyában töltött egy árvaházban önkéntes munkával. Az EDF Démász Bajai Spartacus SC versenyzője közölte, már a felkészülés elején úgy érezték, ha sikerül 6:20 perces időn belül menni, meglesz a kvóta a pótkvalifikáción.

A Váci Városi Evezős Club színeiben versenyző Hirling Zsolt úgy fogalmazott, a május végi luzerni verseny "igazi orosz rulett" volt, hiszen a sűrű mezőnyben minden a pillanatnyi formán múlt, az első hely megszerzésével azonban sikerült kivívni az olimpiai indulás jogát. A londoni eredménnyel kapcsolatban a szakvezetők és a sportolók is egyöntetűen úgy fogalmaztak: nincs konkrét elvárás, a duónak legjobb tudását kell nyújtania, ahogy eddig is. Az indulók között 12-15 olyan csapat van, amely között csupán néhány másodperces a különbség, így bármi megtörténhet.