Olimpia 2016

London 2012: egy millió forintos támogatás a sportolóknak

""

Több mint 32.000 szavazat alapján a három nyertes: Szatmári András vívó, Császár Gábor kézilabdázó és Osváth Richárd kerekesszékes vívó.

A tavaly őszi közönségszavazás után a K&H idén áprilisban ismét a sportszerető nagyközönségre bízta a támogatottak kiválasztását. Az internetes hírportálon indított szavazás közel három hete alatt összesen több mint 32.000 szavazat érkezett a Magyar Olimpiai és Paralimpiai Bizottság által összeállított 9 fős jelölti listára.

„A szavazás első két hete során 14-14 ezer szavazat, majd az utolsó 5 nap alatt további 4000 szavazat érkezett a jelöltekre, ami segített a végső eredmények eldöntésében. A legélesebb harc az olimpikon „reménység” kategóriában alakult ki, ahol a két vívó, Szatmári András és Márton Anna sokáig fej-fej mellett haladtak. Végül Szatmári András lett a nyertes, a szavazatok 56%-ával. Az olimpikon „felnőtt” kategóriában Császár Gábor kézilabdázó a kezdetektől fogva vezetett Kozák Danuta és Vajda Attila előtt, majd a szavazatok 65%-ával érte el az első helyezést. A legmagasabb szavazatszámot, több mint 13.000 szavazatot, Osváth Richárd kerekesszékes vívó kapta, aki ezzel toronymagasan nyerte a paralimpikon kategória díját” – mondta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divíziójáért felelős vezérigazgató-helyettese.

""

„A K&H 11 éve döntött a magyar olimpiai mozgalom támogatása mellett és 6 évvel ezelőtt tette le voksát a paralimpiai mozgalom mellett, így a harmadik közös olimpiánkra és a második közös paralimpiánkra készülünk” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram eddigi 34 díjazottja közül összesen 21 sportoló képviseli hazánkat a londoni játékokon. A pár hete rendezett debreceni úszó EB-n 4 díjazottunk is a dobogón állhatott. Az egyik legelső támogatottunk, Berki Krisztián immár hatodszorra lett Európa bajnok lólengésben. A legutóbbi díjazottjaink közül Kovács Sarolta nemrég VB ezüstérmet szerzett csapatával. A női paralimpiai párbajtőr csapat – három díjazottunkkal – szintén nemrég aratta világkupa győzelmét, míg Krajnyák Zsuzsa egyéniben is aranyérmet szerzett. Örülünk annak, hogy az ő eredményeikhez mi is hozzájárulhattunk!”

„A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogramja sokat segített olimpikonjaink londoni felkészülésében. A támogatottak közül volt, aki felkészülési körülményeinek javítására, sportszer beszerzésre, de olyan is volt, aki a sérülése utáni rehabilitációra, vagy pihenésre, rekreációra használta fel az összeget. Ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy versenyzőink nyugodt körülmények között, teljes erőbedobással tudjanak felkészülni a nagy megmérettetésre” – mondta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.

„A K&H Bank nem csupán a Magyar Paralimpiai Bizottság gyémántfokozatú támogatójaként adja évek óta tanúbizonyságát annak, hogy számára a gyakorlatban is milyen fontos a társadalmi szerepvállalás. Az egyre nehezebb gazdasági helyzetben naponta számolnak be arról a híradások, hogy a szponzorok elfordultak a sporttól vagy csökkentették a sportra fordított támogatás összegét. Ennek ismeretében különösen örömteli, hogy a K&H Bank az MPB támogatásán kívül gondol a sportolóinkra is, és az olimpiai és paralimpiai kártyaprogram keretében nagyon komoly segítséget nyújt legjobbjainknak” – mondta Gömöri Zsolt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram 11. fordulójának jelöltjei voltak:
Olimpikon „Reménység” kategória
Csipes Tamara kajakozó
Márton Anna vívó
Szatmári András vívó
Olimpikon „Felnőtt” kategória
Császár Gábor kézilabdázó
Kozák Danuta kajakozó
Vajda Attila kenus
Paralimpikon kategória
Biacsi Ilona atléta
Osváth Richárd kerekesszékes vívó
Biacsi Bernadett atléta

""A díjazottakról: Szatmári András vívó
A 19 éves Szatmári András tehetséges vívó. 2009-ben a Kadett Európa Bajnokságon aranyérmet nyert a férfi kardcsapat tagjaként, 2010-ben 5. helyezést ért el csapatban és egyéniben is. Tavaly a Kadett és Junior világbajnokságon junior férfi kard egyéniben 7.,csapatban 4. helyezés ért el. Idén márciusban aranyérmet szerzett férfi kardban a junior és kadett Európa-bajnokságon, valamint a világbajnokságon is a dobogó legmagasabb fokára állhatott a junior férfi kardcsapat tagjaként. András azóta a kardcsapattal megnyerte az U23-as Európa-bajnokságot is, utóbbin pedig egyéniben is győzött.

""Császár Gábor kézilabdázó
Császár Gábor a nemzetközi kézilabda életben is klasszisnak számító játékos a magyar válogatott összesítésben legjobbjának minősült kézilabdázója. Kezdetben Dunaferr SE első számú irányítója volt, majd 2 évet játszott külföldön, végül 2010-ben az MKB Veszprém kézilabdacsapata szerződtette le. Császár az athéni olimpián az előkelő 4. helyet szerezte meg csapatával, 2009-ben világbajnoki 6., 2011-ben világbajnoki 7. helyet szerzett. A magyar férfi kézilabda-válogatott irányítója a 2012-es Európa-bajnokságon parádés játékkal járult hozzá a magyar kézilabdacsapat sikeréhez, így a csapatnak maradt esélye az olimpiai kvalifikációra. A Handball-Planet internet szakportálon az idei Európa-bajnokság második legjobb játékosának választották. 2012-ben csapatával megnyerte a Magyar Bajnokságot is, a Magyar Férfi Kézilabda Válogatott élén jelenleg az olimpiára készül.

""Osváth Richárd kerekesszékes vívó
1994 és 2005 között az épek sportjában vívott versenyszerűen, 2008-ban megsérült, így sajnos abba kellett hagynia az épek mezőnyében sportpályafutását. 2011-től kerekesszékben készül a paralimpiára.
2011 júniusában a Varsói Világkupán tőrben ezüstérmes lett, a júliusi integrált EB-n Sheffieldben, kerekesszékes vívóként élete első Európa Bajnokságát tőrben megnyerte! Másik fegyverneme a párbajtőr, ahol az Európa Bajnokságon megszerezte a 7. helyet. A 2011-ben az egri Vívó Világkupa férfi tőr csapatban aranyérmet nyert, 2012. májusában lezajlott lonatoi VK-n tőrben ezüstérmet szerzett.