A nemzetközi szövetség honlapja alapján hétfői reményfutamában negyedikként ért célba a magyar egység, s ezzel még éppen elcsípte az utolsó továbbjutó helyet.

""

A Szabó Katalin, Gyimes Krisztina kétpár ugyancsak negyedik lett reményfutamában, de számukra ez nem jelentett sikert, mivel csak az első kettő került a fináléba. Szabóék ezzel befejezték szereplésüket a svájci regattán.

A Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár és a normálsúlyú egypárban versenyző Galambos Péter egyformán megnyerte vasárnapi előfutamát, ezzel továbbjutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé, és legközelebb csak kedden száll vízre.

A magyar érdekeltségű számok közül háromban az első két hely ér londoni kvótát, Galamboséknál pedig az első négy jut indulási joghoz.

A hazai evezősök közül eddig csak a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes harcolta ki – még a tavalyi, bledi világbajnokságon – az olimpiai szereplést.