Olimpia 2016

London 2012: Bor Barna kikapott, vigaszágra került

""

A paksi dzsúdósnak két magabiztos győzelem után a világranglista második helyén álló, a legutóbbi két vb-n ezüstérmes német Andreas Tölzer ellen kellett küzdenie az elődöntőért.

A meccsen a tavalyi nyílt világbajnokságon ezüstérmes, az elmúlt három Európa-bajnokságon egyformán második Bort passzivitás miatt gyorsan megintették, majd a meccs felénél riválisával közösen figyelmeztették, s ez – mivel neki a második volt – jukót ért ellenfelének. Ezt követően csak teltek a másodpercek, a 145 kg-os német pedig mozdíthatatlanul állt a lábán, így Bor értékelhető akció nélkül zárt, s mivel a német megúszta újabb intés nélkül, ő került az elődöntőbe.

A magyar dzsúdósra a vigaszágon a brazil Rafael Silva – Bor korábbi paksi edzőtársa – és az idei cseljabinszki kontinensviadal fináléjában éppen Bort legyőző orosz Alekszandr Mihajlin párharcának vesztese vár.