Olimpia 2016

London 2012: amerikai-spanyol döntőt vár Bryant

"http://www1.pictures.zimbio.com/gi/Kobe+Bryant+United+States+v+Dominican+Republic+cztB8BNToD3l.jpg"

A címvédő együttes pénteken tartott sajtótájékoztatót a médiaközpontban, ahol a Los Angeles Lakers erőssége elmondta: saját csapata mellett a spanyolt várja a fináléba, és számára egyértelműen klubtársa, Pau Gasol számít a világ legjobbjának a "nem amerikaiakon" kívül.

A 33 éves Bryant kérdésre válaszolva elmondta: az 1992-es barcelonai olimpián szereplő Dream Team jobb volt, mint a mostani amerikai együttes, azonban ők mégis nyernének az akkori gárda ellen. Hozzátette: a húsz évvel ezelőtti "brigád" tagjai ma már legendák, és egy napon majd ők is szeretnének azok lenni.

Az ötszörös NBA-bajnok, 14-szeres All Star-válogatott kosaras – aki a pekingi olimpián aranyérmes válogatottnak is a tagja volt – elmondta azt is, hogy társaival együtt szeretné élvezni az olimpiát, és személy szerint ő maga szívesen látogat majd ki például úszásra, röplabdára vagy íjászatra, súlyemelésre és tornára.

Ami miatt bánkódik, az az, hogy a labdarúgómeccsek sok helyszínen lesznek, és tart tőle, hogy ezekre nem jut majd el a londoni olimpia ideje alatt.