Forma-1 / Motorsport

Loeb száguldott és nyert, Solberg száguldott és megbüntették

""

 A második a minis Sordo, a harmadik a fordos Solberg lett. A norvégot a futam után megbüntették gyorshajtásért.

Sebastien Loeb komolyan pályázik sorozatban kilencedik világbajnoki győzelmére, mindezt jól bizonyítja, hogy fölényes diadalt aratott az évadnyitó Monte Carlo-ralin a hétvégén. A Citroën pilótája ugyanis megszerezte a futamgyőzelemért járó 25 pontot valamint a külön pontokért folyó Power Stagen is győzött, ami plusz 3 pontot jelentett még számára. Loeb ezzel begyűjtötte hatodik győzelmét Monte Carloban, összességében pedig már 69-szer állhatott fel a dobogó tetejére.

A győztes szerint ez egy tökéletes kezdet a címvédéshez, hozzátette azt is, hogy nagyszerű így indítani az évadot, a többi versenyt pedig majd meglátjuk, hogyan is alakul.

A szezonnyitó első napján még úgy tűnt, hogy a Ford elsőszámú pilótája Jari-Matti Latvala szorítja majd meg Loeböt, ám a finn versenygépével technikai problémák adódtak, így kénytelen volt feladni a versenyt.

Ezt követően némi meglepetésre pedig nem a másik Fiesta WRC-vel küzdő Petter Solberg ijesztgette igazán a francia nyolcszoros vb-győztest, hanem a Minivel versenyző Dani Sordo. A spanyol végzett ugyanis az idei első küzdelemben a második helyen, míg mögötte Solberg, aki ezzel először állt dobogón a hercegségben.

A norvég boldogságát azonban némileg megzavarta az az 1400 eurós büntetést, melyet gyorshajtásért kapott a futamon. Solberg az egyik összekötő szakaszon a megengedett 50 kilométer per óra helyett 106-tal hajtott, ezért kapta a büntetést. Ezenfelül ráadásul, ha a következő hat versenyen ismét hasonlóan száguldozik ott, ahol nem szabad, törlik a versenybírák a Svéd-ralin elért eredményét.

""

A negyedik helyen a Citroën másik versenyzője, Mikko Hirvonnen zárt, mögötte pedig sorrendben két M-Sport Ford WRT-s Jevgenyij Novikov és Francois Delecour, majd a másik gyári Minivel Pierre Campana. A nyolcadik helyet Ott Tanak szerezte ugyancsak az M-Sport Ford WRT versenygépével, a szintén Forddal versenyző Martin Prokop és a Minivel rajthoz álló Armindo Araujo előtt.

""

A ralisok a világbajnoki sorozat következő futamon, a Svéd-ralin február 9. és 12. között küzdenek meg.