""

A Liverpool 24 forduló után a Premier League 7. helyén áll. A vezetőség tagjai éppen ezért mindent megtettek, hogy a csapatot tovább erősítsék. Ennek megfelelően még január legelején szerződtették a Chelsea fiatal gólvágóját, Daniel Sturridge-t, az elmúlt napokban pedig lezárták az interes Philippe Coutinho transzferét is.

Utóbbi játékos 20 éves, brazil, és 2010 júliusában került az Internazionaléhoz, ahol azonban nem tudott stabil tagja lenni a kezdőcsapatnak, ezért döntött a váltás mellett. Karrierjét a Vasco de Gamában kezdte, ott lett már 16 évesen az első csapat játékosa. Innen igazolt Olaszországba, hogy aztán a 2012-es tavaszt az Espanyol kölcsönjátékosaként játssza le. Spanyolországban 16 meccsen 5 gól volt a mérlege, így az Inter visszahívta. Ennek ellenére nem sikerült az áttörés, így most 8.5 millió fontért lett a Liverpool játékosa. A "vörösöknél" a 10-es mezt kapja meg.

Ian Ayre, a Liverpool egyik vezetője a klub honlapjának nyilatkozott a játékosokról. "Mindig öröm számunkra, ha meg tudjuk szerezni azokat a játékosokat, akiket kiszemeltünk. Sikeres január van mögöttünk, hiszen két fiatallal is meg tudtunk egyezni. Bízom abban, hogy mindketten jó teljesítményt fognak nyújtani mind a szezon hátralévő részében is, és hosszútáon is."