Új szerződés és nagyobb szerep várhat a Liverpool fiatal tehetségére
Rio Ngumoha még ebben a hónapban új, öt évre szóló szerződést írhat alá a Liverpoollal, miközben a következő idényben minden eddiginél több lehetőséget kaphat az első csapatban.
A The Times szerint ugyanis még augusztusban aláírhatja új szerződését a fiatal tehetség. A szélső augusztus 29-én tölti be 18. életévét, ettől a naptól pedig akár ötéves megállapodást is köthet a Vörösökkel.
A lap információi alapján az egyezség feltételeiben már megállapodtak a felek, így csupán a hivatalos bejelentésre kell várni. Ngumoha közben már az új szezonra készül, amelyben várhatóan jóval fontosabb szerepet szánnak neki Andoni Iraola csapatában.
A 17 éves futballista elsősorban a bal oldalon érzi otthon magát, ám a következő idényben a jobb szélen több játékperchez juthat. Ez különösen akkor lehet fontos, ha a Liverpool valóban megszerzi Bradley Barcolát.
„Nagyot álmodunk, de keményen dolgozunk” – a Liverpool sztárja üzent a PL-rajt előtt
Ngumoha az előző szezonban több alkalommal is felhívta magára a figyelmet, és egyre közelebb került ahhoz, hogy stabilan az első csapat keretének tagja legyen. A klub hosszú távú terveiben egyértelműen számolnak vele, amit az új szerződés is jelezhet.
A Mersey-parti együttes tehát nemcsak megtartaná egyik legígéretesebb fiatalját, hanem a jelek szerint az eddigieknél nagyobb szerepet is kész biztosítani neki.