Tapasztalt szakemberrel tárgyal a Pool a megüresedett poszt betöltéséről
Új név bukkant fel a Liverpool sportigazgatói posztjáért folyó versenyben.
A Liverpool gőzerővel keresi a szeptemberben leköszönő Richard Hughes utódját, és a klub vezetősége több lehetséges jelölttel is felvette a kapcsolatot.
A BBC értesülései szerint a kiszemeltek között szerepel Lee Dykes, a Brentford technikai igazgatója is, akivel már egyeztetéseket is folytattak.
A portál hasábjairól kiderül, hogy a Vörösöknél ugyanakkor továbbra is erős opció lehet a házon belüli megoldás: Julian Ward jelenlegi technikai igazgató neve szintén felmerült az üresen maradt pozíció kapcsán.
Richard Hughes távozását a hónap elején jelentették be, miután a szakember az Al-Hilalhoz szerződött.
A kiválasztási folyamatot a Fenway Sports Group elnöke, Mike Gordon irányítja, miközben több külső jelölttel is tárgyaltak.
Dykes mellett Phil Giles, a Brentford sportigazgatója is élvezi a liverpooli vezetőség elismerését, bár az ő megszerzése várhatóan jóval komplikáltabb lenne.
Dykes 2019-ben érkezett a Brentfordhoz, azóta pedig fontos szerepet vállalt a klub fejlődésében. A londoni együttes 2021-ben jutott fel a Premier League-be, azóta pedig stabil csapattá vált az angol élvonalban.
Egyelőre nincs végleges döntés arról, ki tölti be Hughes megüresedett helyét, a Liverpool vezetősége azonban már javában dolgozik az utódláson.