Nem kertelt a Pool-legenda: ezért aggódik Kerkez Milos miatt
John Arne Riise szerint a magyar védőben óriási potenciál rejlik, de a korábbi Liverpool-ikon úgy véli, a játékának egy fontos elemén még javítania kell.
A BL-győztes norvég úgy véli, Milos Kerkez előtt fényes jövő áll a Vörösöknél, ugyanakkor a klub egykori kiváló balhátvédje egy olyan területet is megnevezett, amely miatt továbbra is vannak fenntartásai a futballistával kapcsolatban.
A 22 éves védő tavaly nyáron 40 millió fontért érkezett a Bournemouth-tól az Anfieldre, hogy hosszú távon Andy Robertsont váltsa a balhátvéd posztján.
Bár a szezon elején Kerkez még nehezen találta a helyét, az idény második felében egyre stabilabb teljesítményt nyújtott, a skót távozása után pedig első számú választássá lépett elő.
Riise bizakodva várja, hogy a magyar újra együtt dolgozzon Andoni Iraolával. Szerinte a baszk vezetőedző jól ismeri a futballistát, ami megkönnyítheti a következő idényét.
„Úgy gondolom, Andrew Robertson akár több mérkőzésen is játszhatott volna, mert Kerkez nem tudott folyamatosan a legjobb formájában futballozni. Az, hogy ismét a korábbi edzőjével dolgozhat, önbizalmat adhat neki. Ugyanakkor most már azt is pontosan tudja, mekkora klub a Liverpool, és hogy itt minden egyes meccsen a maximumot kell nyújtani.”
A Liverpool legendája azt is elárulta, mi az egyetlen komolyabb kifogása a magyar balhátvéd játékával kapcsolatban.
„Az egyetlen dolog, ami egy kicsit aggaszt Kerkezzel kapcsolatban, hogy nála minden óránként száz mérföldes tempóban történik.
A passzok, a sprintek, a letámadás – minden rendkívül kapkodónak tűnik.
Tudom, hogy ilyen a játékstílusa, de remélem, ismét megtalálja a legjobb formáját. Szükségünk van olyan szélső védőkre, akik hátul is stabilak, miközben támadásban is sokat tesznek hozzá.”
Riise a kritikája mellett ugyanakkor egyértelművé tette, hogy továbbra is hisz Kerkez képességeiben. A norvég szerint megfelelő fejlődéssel a magyar válogatott játékos hosszú évekre meghatározó futballistája lehet a Liverpoolnak.