Angol foci

Váratlan bejelentés Liverpoolban: távozik a klub egyik legfontosabb háttérembere

Kép forrása: Robin Jones/Getty Images

Michael Edwards ismét búcsút int a Liverpoolnak és a Fenway Sports Groupnak. A klub korábbi sportigazgatója szerint a futballprojekt más irányt vett, mint amit eredetileg elképzeltek.

Jelentős változás előtt áll a Liverpool vezetése, miután a klubot többségben tulajdonló FSG hivatalosan is bejelentette, hogy Michael Edwards távozik a vezérigazgatói pozíciójából (CEO of Football).

A szakember 2024-ben tért vissza a Vörösökhöz, miután korábban sportigazgatóként kulcsszerepet játszott a csapat sikerkorszakának felépítésében.

Edwards közleményében úgy fogalmazott, megtiszteltetés volt ismét a Liverpoolnál és az FSG-nél dolgozni egy fontos átmeneti időszakban.

Hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint a klub erős alapokkal, kiváló szakemberekkel és világos jövőképpel rendelkezik, így jó helyzetből vághat neki a következő éveknek.

A szakember arra is kitért, hogy visszatérésekor nemcsak a Liverpool fejlődésében szeretett volna szerepet vállalni, hanem az FSG szélesebb futballprojektjének kialakításában is.

Elmondása alapján azonban ez az elképzelés végül más irányt vett, mint azt eredetileg tervezték, ugyanakkor büszke arra a munkára, amelyet kollégáival együtt végzett a klub jövőjét érintő tervek kidolgozásában.

Edwards külön köszönetet mondott az FSG vezetőinek, a Liverpool munkatársainak és a szurkolóknak is, akik szerinte különlegessé teszik a klubot. Hozzátette, mindig hálás lesz azért, hogy részese lehetett a Pool történetének.