Nemzetközi labdarúgás

Liverpool: Dzsudzsák helyett a belga „Zidane-t” szerződtetnék

Minden bizonnyal a Liverpoolban folytatja pályafutását a Lille belga válogatott középpályása, Eden Hazard. A francia klub mindössze húsz esztendős középpályása a Sky Sports-nak elmondta, hogy jelenleg nem foglalkozik a Liverpool érdeklődésével, ugyanis csapata, még nem nyerte meg a bajnoki címét és számára az élvez elsőbbséget.

A 19-szeres belga válogatott focistát nagyon nagy tehetségnek tartják. Franciaországban például Zinedine Zidanehoz hasonlították játékstílusa miatt.

A fiatal játékos, aki a középpálya mindkét oldalán bevethető több Európai élklub kívánságlistáján szerepel. Angliából a Manchester United és az Arsenal érdeklődik iránta, Olaszországból a Juventus, míg Spanyolországból a Real Marid. A „királyi gárda” nagy valószínűséggel nem igazol több középpályást (Nuri Sahin, Hamit Altıntop), így a spanyolokat lehúzhatjuk a listáról. A transfermarkt.de 18 millió euróra becsüli a játékos értékét.

Érdekesség, hogy a Liverpool vezetőedzője, Kenny Dalglish, aki múlt héten kötött egy három éves megállapodást a Mersey-parti csapattal többször is megdicsérte már a PSV Eindhoven magyar középpályását, Dzsudzsák Balázst. Amennyiben Hazard érkezik, akkor a holland csapat legjobb játékosa szinte biztos, hogy igazol a Liverpoolhoz.

Sport365Lexikon – Névjegy: Eden Hazard 
Születési idő, hely: 1991. január 7., La Louvière (Belgium)
Nemzetiség: belga
Klubja: Lille (2007-)
Eredménye: Francia Kupa győztes (2010-2011)
Elismerés: A Ligue 1 legjobb fital játékosa (2008–2009, 2009–2010)