A Liverpool újabb felkészülési meccsét nyerte meg, miután 2-1-re legyőzte az Arsenalt. Szoboszlai Dominik ismét kezdő volt.
A magyar középpályás 72 percet kapott, akkor cserélte le Arne Slot.
Úgy tűnik, hogy beigazolódik az a pletyka, hogy a holland tréner a Feyenoordhoz hasonlóan a fiatalokat karolja fel és őket helyezi a csapat centrumába. Ebbe a koncepcióba pedig beleillik Szoboszlai szerepeltetése, aki eddig minden edzőmeccsen kezdett és úgy tűnik fontos szerepet szánnak neki a következő szezonban.
Az Arsenal új szerzeménye Calafiori egyelőre nem játszott, a látottak alapján lesz majd szerepe az Ágyúsok hátsó alakzatában.
A 60 ezer néző előtt rendezett találkozón Salah a 13., míg Carvalho a 34. percben rúgott góljaival, két gólos előny épített ki a Liverpool már az első félidőben. Mindkétszer Elliot adta a gólpasszt.
Havertz a 40. percben szépített, de a vége 2-1- lett a Liverpoolnak.
A Liverpool trénere pedig így értékelte a látottakat:
Örülök, hogy nyertünk, de ennél is jobban örülök annak, ahogyan sikerült”
„Még mindig sok játékosunk hiányzik, így kíváncsi voltam mire képesek a fiatalok egy olyan csapat ellen, mint az Arsenal. Jó látni, hogy mindannyian nagyon keményen dolgoztak. Nagyon jól teljesítettek.” – nyilatkozta a menedzser.